Cégvilág

Technológiai támogatás borászoknak

Borászati gépek és technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatás igényelhető október 17-től – közölte a Magyar Agrárkamara. A kis- és középvállalkozások 40, míg a nagyvállalatok 20 százalékos támogatást igényelhetnek a 4 millió eurónyi keretösszegből.

A kérelmeket december 16-ig lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, a támogatás kifizetésének legkésőbbi határideje 2012. október 15. Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból származó támogatás utófinanszírozott, vagyis a felhasználónak előre meg kell vásárolnia a gépet, és csak az üzembe helyezést követően kérelmezheti a forrásokat.

Támogatás kizárólag olyan új, első üzembe helyezésű gép vásárlásához nyújtható, amely javítja a vállalkozás összteljesítményét, és célja a szőlőből készült termékek előállítása vagy forgalmazási előkészítése.
A meglévő gép vagy részeinek lecserélése esetén a termelési kapacitást legalább 25 százalékkal kell növelni, illetve a termelés jellegét vagy az alkalmazott technológiát alapvetően meg kell változtatni. Az egy-egy kérelmezőnek nyújtható összeg támogatási időszakonként legalább egymillió, legfeljebb 100 millió forint lehet.

Vidékfejlesztési támogatás borász vállalkozás
Kapcsolódó cikkek