BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl a húszezren a felszámolások száma az idén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Cégvilág Katasztrofális helyzetben van a kkv-szektor: karácsonyig 20 078 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ez csaknem 16 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. „2008-ban egész évben regisztráltunk 11 ezer fizetésképtelenségi eljárást; a jelenlegi adat pedig annak csaknem a duplája, holott már akkor is válsághangulat uralkodott a cégvilágban” – mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az idén már csaknem 23 ezer vállalkozás végelszámolása indult meg, ez pedig mintegy 70 százalékos növekedés a megelőző év egészéhez képest. Mindent egybevetve a romló tendencia nem lassult 2011-ben: egyre több a leépítést bejelentő nagy cég, csökken a beszállítók megrendelésállománya, a belső kereslet visszaesett, így lényegében csak az exportra termelő vállalkozások várhatják stabil lábakon állva 2012-t, nekik ugyanis a forint gyengülése kedvező versenyhelyzetet teremtett a külpiacokon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.