Cégvilág

Hamarabb kaphatjuk az orosz gázt

Már az idén be kell fejezni a Déli Áramlat gázvezeték-beruházás tervezését, hogy jövőre hozzá lehessen kezdeni a cső tenger alatti szakaszának a lefektetéséhez – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök. Emiatt a magyarországi előkészületeknek is fel kell gyorsulniuk.

A magyarországi gázvezeték-építésekre is extra feladatot ró, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök közölte: a tervezettnél egy évvel korábban, már 2013-ban át kell adni a Déli Áramlat gázvezetéket. Ennek érdekében az építkezéshez ebben az évben, azon belül is minél előbb hozzá kell látni.

A beruházás hatalmas tehernek ígérkezik. A magyarországi szakaszra vonatkozó hivatalos költségbecslést nem hozták nyilvánosságra, de 100 milliárd forintnál jóval többre kell számítanunk. A magyar– szlovák összeköttetés Balassagyarmat és Vecsés közötti, mintegy 100 kilométeres szakasza ugyanis körülbelül 35 milliárd forintba kerül majd, a Déli Áramlat magyar– szerb és magyar–szlovén határ között lefektetendő része pedig több mint 300 kilométer hosszú. Igaz, a beruházási költségeket a vezeték hossza mellett sok minden befolyásolja.

Az említett 100 milliárd ráadásul már egy erősen csökkentett szám, hiszen tavaly december közepéig még az a nyomvonalterv tűnt a legesélyesebbnek, amely szerint Magyarországon két ága lesz az orosz gáz európai importját célzó és Ukrajnát elkerülő vezetéknek. Csakhogy néhány hete a projektgazda Gazprom úgy döntött, a Déli Áramlat európai végpontja nem az ausztriai Baumgartenben lévő gázelosztó központ lesz – mert a brüsszeli illetékesek nem engedték, hogy az orosz társaság 50 százalékot vásároljon benne –, hanem az észak-olaszországi Tarvisio. Így viszont a magyar–osztrák határig vezető csövet le sem kell fektetni.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

cső
Kapcsolódó cikkek