Cégvilág

Már ma csődbe mehet a Malév

Bár január végétől ellehetetlenül a Malév finanszírozása, a gépek nem maradnak a földön. A kormány csőd helyett csak újjászervezésről beszél.

A legrosszabb forgatókönyvre is felkészülve a kormány tegnaptól stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malévot. Így a hitelezők nem kezdeményezhetnek csődeljárást a nemzeti légitársaság ellen. A csődtörvény vonatkozó rendelkezése szerint ilyen szervezetek esetében vagyonfelügyelőként, illetve felszámolóként a kormány által rendeletben kijelölt állami felszámoló jár el, s az csak az állami Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet.

„A Malév tevékenységének finanszírozása január végétől ellehetetlenül és megoldatlan a folyamatosan javuló kereskedelmi eredmények ellenére” – jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató a légitársaság igazgatóságának hétfőn tartott ülésén. Megállapodás született az ILFC amerikai lízingcéggel, amely a folyamatos működéshez a repülőgépeket továbbra is biztosítja. Az igazgatóság elnöke, Berényi János felkérte a Malév menedzsmentjét, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében készítse el a következő időszak likviditását bemutató tervét a hét végéig.

Nem titok, a Malév vezetése attól tart, az utasok átpártolnak más légitársasághoz. A döntés első következménye az lehet, ha az előre jegyet vásároló utasok nem fogják elhinni, hogy a Malév még hónapok múlva is repülni fog. Egy Malév-csőd drasztikusan visszavetné a ferihegyi forgalmat is, a vállalat ugyanis a reptér jelenlegi forgalmának majdnem negyven százalékát adja.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Világgazdaság-->

MALÉV Ferihegy csőd repülés
Kapcsolódó cikkek