BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kereskedők néven szólítják a vevőt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kecskeméti székhelyű Univer vállalat ősszel az év legfejlődőképesebb fogyasztói márkájaként nyerte el a Magyar Brands címet. Az egykori helyi áfész utódja ma már hat gazdasági társaságot tömörítő, közel 30 milliárdos árbevételű cégcsoport.

Az Univer név ma legalább olyan jól cseng a vásárlók előtt, mint a Pick, a Zwack, a Gyulai, a Herendi, a Magyar Posta, a Herz vagy a Zsolnay. A közelmúltban napvilágot látott Magyar Brands 2011-es toplistáján a 8. (2010-ben 15.) helyen végzett az 50 legismertebb hazai márka között.

Az élelmiszergyártó kis- és nagykereskedelmi lánccal rendelkező magyar tulajdonú kecskeméti vállalatcsoport hat részvénytársaságot tömörít, ahol 1270 alkalmazott dolgozik.

Az Univer első számú vezetője Szarka Balázs vezérigazgató. A 74 éves üzletember szava a mérvadó minden egyes stratégiai döntésnél. Huszonkilenc éve választották meg az akkor – az első számú vezető szavai szerint – egy gyönge hatékonyságú áfész elnökének, amely három évtized alatt a ma dinamikusan fejlődő 170 ezres kecskeméti gazdasági kistérség egyik legjelentősebb cégcsaládjává fejlődött. A vállalat legismertebb termékei között van az Erős Pista, az Édes Anna; keresettek a tubusos ételízesítők, salátaöntetek, gulyáskrémek, fűszerkeverékek, pörköltízesítők; piacvezetők a paprikakrémek, a mustár, a majonéz gyártása területén. A siker titkáról a vállalatvezető annyit mond: mindig időben kell lépni, legyen szó piaci döntésekről, beruházásokról, vagy akár

a szervezeti struktúra átalakításáról.

„2002-ben kialakítottunk egy új szerkezet- és irányítási rendszert, ahol egy operatív központ – Univer Szövetkezeti Zrt. – irányít, míg a többi szakmai részvénytársaság a munkát végzi. Ez egy olyan gazdasági központ, ahol a humánpolitikai és a pénzügyi részleg is működik, kiszolgálja a többi társaságot. A termelő cégek a napi operatív munkát végzik, míg itt a stratégiai döntések előkészítése történik” – mondja a vezérigazgató. Az Univer sikertörténete 1948. október 8-ig nyúlik vissza. Akkor a Kecskeméti Földműves Szövetkezet 20 alapító taggal, fejenként 10-10 forintos részjeggyel alakult meg. A sokoldalú tevékenységre utaló Univer fantázianevet a ’60-as években már az áfész vette fel. Az élelmiszergyártás a rendszerváltás előtt kezdődött meg, de az akkori hatalom nem támogatta ezt a kezdeményezést. Minden importtermékre külön engedélyt kellett kérniük, a gépeiket az élelmiszeriparból leselejtezés után kapták meg.

„Ámbár abban az időben ez is előrelépés volt, mert könnyebb volt jobb terméket így előállítani, mint amikor még nagylapáttal fakádban keverték a paprikakrémet” – emlékezik vissza a hőskorra a cégvezető. A technikai színvonal akkor változott meg, amikor Szarka Balázs a Kecskeméti Konzervgyártól 1976-ban átkerült az áfész hetényegyházi konzervüzemébe, majd az ottani sikerek eredményeként a szövetkezet elnökének választották meg.

„Ahogy az élet legtöbb területén, így nálunk is egyetlen dolog volt állandó, ez pedig a változás, a folyamatos megújulás, a hatékonyság emelése. Igaz, ez a legtöbb esetben létszámcsökkenést jelentett. Míg régen a Kecskeméti Konzervgyár két telepén 3–3,5 ezer ember dolgozott, ma csak 400 ember keresi kenyerét az Univer konzervgyárában” – mondja az elnök. Ma szinte emberi kéz érintése nélkül készül a paprikakrém, s kerül az üvegbe vagy a tubusba, igaz, előtte be kell szállítani a gyárba a zöldséget. Ahhoz, hogy állandó menynyiségű és minőségű termékkel lássák el a kiskereskedelmi láncokat, több ezer családnak munkát adó saját termelői kapcsolatrendszert kellett kiépíteniük.

Az Univer Product Zrt. a sűrített paradicsom, a paprikakrémek, hagymakrémek és a bébiételek alapanyagait vásárolja az itthoni termelőktől. A nyers paradicsom beszerzése hatezer családnak ad idehaza munkát. Paradicsomból 3000–3500, míg paprikából 500 vagonnyit dolgoznak fel. A bébiételgyártáshoz 20-30 vagonnyi biogyümölcsöt vásárolnak fel. A termékek egy részét az Univer Coop Zrt.-hez tartozó 39 kisebb-nagyobb élelmiszer-áruházban s a többi országos hálózatban értékesítik.

„Bár erős alapokkal bír a saját áruházlánc, az idehaza jelentős piacot szerzett külhoni kiskereskedelmi láncok tőkeerősebbek. Ezzel tisztában vagyunk, de mi más kereskedelmi filozófiát képviselve őriztük meg vevőinket” – mondja a vezérigazgató. Majd hozzáteszi:

„Mi úgynevezett kényelmi boltokat – szupermarketeket – üzemeltetünk. Korábban 144 kiskereskedelmi egységgel rendelkeztünk, sőt mozgó boltjaink is voltak. Ezek többsége veszteséges volt. Ha fenntartjuk, akkor vagyonfelélés történt volna meg, így azokat bezártuk. Az idő bennünket igazolt: azóta a háromszorosára nőtt a forgalmunk. A mi boltjaink az élelmiszer-értékesítés területén jobbak, mint a versenytársakéi. Nálunk hús-, kenyér-, csemegepultok működnek. A mi kereskedőink néven szólítják a vevőt, foglalkoznak a vásárlóval, hajlandók akár három szelet párizsit becsomagolni éppúgy, mint két szelet kenyérrel kiszolgálni a vásárlót. A cégcsoport büszkesége az Alföld Zrt. Áruház, mely Kecskemét belvárosában működik. Féltünk, amikor a szomszédban megépült a Malom bevásárlóközpont, tartottunk a mellettünk kialakított kínai áruháztól is, de az eredmények erre rácáfoltak. Áruházunk mindig hozta az éves tervét. Tavaly a kiskereskedelmi forgalom némileg nőtt.”

Szarka Balázs azt mondja, hogy már a forgalom szinten tartása is komoly eredménynek számít, az emberek ugyanis kevesebbet költenek.

Az idén sem számít a forgalom jelentős emelkedésére, két árhullámra azonban igen. A kétszázalékos áfanövekedést már beárazták. A következő pedig tavasszal éreztetheti a hatását idehaza – az energiaárak növekedésének köszönhetően. Az áremeléseket azonban a piac egyre nehezebben fogadja el, s akinek nincs tartaléka, az lemarad. Ettől azonban nem kell tartania a vállalatcsoportnak. Az elmúlt évek beruházása után versenyképességük jó, illetve a tartalékaik jelentősek. 2009-ben az Univer Product Zrt. 3 milliárd forintos beruházással új üzemcsarnokot avatott fel. Ez, illetve más, korábban végrehajtott fejlesztések biztosítják a versenyképességüket. Ettől függetlenül jelenleg is folyik egy átszervezés, mely rugalmasabbá teszi a termelést.

Tavaly átcsatolták a kiskereskedelmi ágazattól a sütőipari ágazatot az Univer Product Zrt.- hez. Szintén ebbe a vállalatba olvasztják be hamarosan a konzervgyárat is. Az élelmiszergyártás így eléri a 20 milliárdos bevételt, a cégcsoport pedig várhatóan a 30 milliárdos határt fogja átlépni – mondta végül Szarka Balázs, az Univer Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója.

A vállalat hat társasága

Az Univer cégcsoportot

hat részvénytársaság alkotja

• Univer Szövetkezeti Zrt.

• Univer Zrt.

• Univer Product Zrt.

• Univer Coop Zrt.

• Alföld Zrt.

• Kecskeméti Konzervgyár Zrt.



hat részvénytársaság alkotja

• Univer Szövetkezeti Zrt.

• Univer Zrt.

• Univer Product Zrt.

• Univer Coop Zrt.

• Alföld Zrt.

• Kecskeméti Konzervgyár Zrt. Az Univer zászlóshajója A cégcsoport legnagyobb árbevételű vállalata az Univer Product Zrt., mely az élelmiszergyártásért felel.

A cég részesedése a hazai piacon: majonéz: 44,5 százalék, mustár: 41,8 százalék,

ketchup: 24,8 százalék.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.