A vártnál jobban nőtt a Mapei eredménye
Belföldi értékesítése és exporteladásai egyaránt bővültek. Közben 10 százalékkal növelték a létszámot, így a korábbi 131-gyel szemben ma már 143-an dolgoznak a cégnél. „Talán az eddigi legnehezebb év volt a tavalyi az építőiparban. A pénzügyi válság elhúzódó hatásait átszervezéssel, a korábbinál még szigorúbb gazdálkodással, valamint a kereskedő partnereink intenzívebb támogatásával voltunk képesek ellensúlyozni” – fogalmazott cége közleményében Markovich Béla, a kft. ügyvezetője. Mint hozzátette:
„Az adatok ismeretében nem vártunk 2011-ben ilyen mértékű növekedést. Óriási erőfeszítések révén meg tudtuk őrizni és némileg növelni a piacunkat, ezzel sikerült tovább erősíteni pozíciónkat a piac vezetői között.” Az idei várakozásokat némi bizakodás jellemzi, Markovich Béla 2012-re kismértékű növekedést tervez.
Az óvatosságot a kiadott lakásépítési engedélyek számának drasztikus csökkenésével indokolja a cégvezető, no meg azzal, hogy az előrejelzések az építőipari termelés további 5 százalékos csökkenésével számolnak.A Mapei a gazdasági környezet kihívásaira egyrészről a gazdálkodási szigor folytatásával, a partnerek támogatásának további növelésével, valamint új termékek bevezetésével igyekszik megfelelni.
Mapei: anya és leánya
A Mapei Kft. 1991-ben alakult az olasz Mapei S.p.A. cég leányvállalataként. A hazai építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője. Egy gyára működik Sóskúton, ahol építőipari segédanyagok gyártása folyik, a hazai piac mellett exportra is termelnek. Az 1937-ben Milanóban alapított Mapei mára a világ legnagyobb gyártó cége lett az építőipari ragasztók, fugázók és szigetelőanyagok területén. Jelenleg a Mapei csoport 28 országban tevékenykedik, 67 leányvállalata, 59 gyártóegysége van.


