BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bikinis lányokkal csábított Malév-utasok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Ryanair légitársaság szerint a Wizz Air valódi többségi tulajdonosai EU-n kívüli állampolgárok, ezért eljárást kezdeményezett ellene. A Wizz Air szerint nem igaz, amit a Ryanair állít.

sen hagyott piac megszerzéséért folytatott harc a fapados légitársaságok között. Eddig leginkább csak árverseny volt a nemzeti légitársaság által cserben hagyott mintegy kétmillió utas kegyeiért, de az ír Ryanair tegnap megemelte a tétet, és feljelentette fő riválisát, a Wizz Airt. „Jó okunk van feltételezni, hogy a Wizz Air nem tesz eleget egyes, a tulajdonviszonyokat érintő európai uniós előírásnak, miszerint az EU-ban működő légitársaságnak többségében európai tulajdonban kell lennie, ezért hivatalos panasszal élünk az Európai Bizottságnál” – jelentette be Michael Cawley, az ír fapados légicég vezérigazgató-helyettese Budapesten. A szabályozás úgy szól: az unión belül működő légitársaság tulajdoni struktúrájában legfeljebb 49 százalék lehet EU-n kívüli. Ez azonban Cawley szerint a Wizz Air esetében nem teljesül. A Ryanair hosszas nyomozás után hétfőn bukkant olyan információkra, amelyek alapján tegnap egy prezentáción bemutathatta: a WizzAir Holding Plc. többszörös máltai tulajdoni piramisának tetején álló Stuart P Blackburn csak stróman, aki EU-n kívüli tulajdonosok érdekeit képviseli.

Michael Cawley többszöri újságírói kérdésre sem árult el több nevet. A felvázolt piramis tanúsága szerint a titokzatos Stuart P Blackburn 100 százalékban tulajdonolja a máltai bejegyzésű Osiris Holdingot, amelynek ugyancsak 100 százalékos birtokában van az Osiris Trust, amelyé a DCII Malta nevű társaság. Ez utóbbi cég a Wizz Air Holding 58 százalékos tulajdonosa, amely teljes egészében kezében tartja a Wizz Air Bulgariát, a Wizz Air Hungary Kft.-t és a Wizz Air Ukrajnát. Cawley szerint amennyiben a feltételezéseik beigazolódnak, a Wizz Air nem léphetne piacra úgy, ahogy azt most teszi. „Bizonyítékaink vannak, amelyeket kétlek, hogy a konkurensünk cáfolni tudna. A Wizz Air nem magyar és nem is európai” – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. A cáfolatra azonban csak néhány órát kellett várni. „A Ryanair állítása a Wizz Air tulajdonosi struktúrájával kapcsolatosan – számos egyéb állításához hasonlóan – nem felel meg a valóságnak. Egy korábbi ryanaires bejelentés nyomán 2010-ben az Európai Bizottság az EU-törvényeknek megfelelőnek találta és elfogadta a Wizz Air tulajdonosi struktúráját. A tulajdonosi struktúra azóta sem változott. A társaság részvényeinek 96 százalékát EU-s állampolgárok birtokolják” – közölte lapunkkal a Wizz Air. Hozzátették: a rágalmazások helyett továbbra is inkább arra fókuszálnak, amihez a legjobban értenek, vagyis eljuttatni utasaikat a célállomásra megfizethető áron. Ez most azt jelenti, hogy azok az utasok, akik a február 3. és március 24. közötti időszakra érvényes Malév-jeggyel rendelkeznek, mindössze 9900 forintos egységáron vásárolhatnak repülőjegyet (egy útra).

Tisztán látszik, a Ryanair a teljes fegyverarzenálját felsorakoztatta azért, hogy megszerezze a kelet-közép-európai piacot. A Malév február 3-i leállásához időzített nagyszabású marketinghadjáratának már látszanak is az első jelei, ugyanis másfél hét alatt 45000 foglalás futott be hozzájuk a 32 új útvonalra. Semmit nem bízva a véletlenre, a pénteki bázisnyitást követő első hónapban egymillió eurót tervez elkölteni a magyar piacon reklámra és promócióra. Ebből félmilliót kedvezményes árú repülőjegyek meghirdetésére, 250 ezret a nyomtatott, 200 ezret a televíziós és rádiós, 50 ezret pedig az internetes hirdetésekre áldoz a Ryanair. „Utolsó perces megoldásnak” nevezett akciójukkal Valentin-nap alkalmából ezer ingyenjegyet osztottak szét egy budapesti bevásárlóközpontban azoknak, akik viseltek „valami kéket”. Pénteken az első járat indításakor pedig bikinis Ryanair-lányokat hoznak a reptérre. „A Ryanair alacsony árai folyamatosan legalább 50 százalékkal olcsóbbak lesznek a Wizz Air árainál” – hangsúlyozta Michael Cawley.

Budai Gyula: Oszkó Péter esetében felmerül az összeférhetetlenség

Budai Gyula szerint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Malév visszaállamosításakor olyan bennfentes információkhoz jutott, amelyeket később igazgatósági tagként „hasznosítani tudott” a Wizz Airben. „Egyértelműen felmerül az összeférhetetlenség kérdése” – jelentette ki az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula egy paritásos alapon működő parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását is kezdeményezte a Malév és a Budapest Airport privatizációja ügyében. „Amikor az igazgatósági tagságot elfogadtam, álmomban nem gondoltam volna, hogy a jelenlegi kormány képtelen lesz rendezni a Malév helyzetét” – írta nemrég blogjában Oszkó Péter.


EU-n kívüli állampolgárok, ezért eljárást kezdeményezett ellene. A Wizz Air szerint nem igaz, amit a Ryanair állít.

Vég Márton Budai Gyula: Oszkó Péter esetében felmerül az összeférhetetlenség Budai Gyula szerint Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Malév visszaállamosításakor olyan bennfentes információkhoz jutott, amelyeket később igazgatósági tagként „hasznosítani tudott” a Wizz Airben. „Egyértelműen felmerül az összeférhetetlenség kérdése” – jelentette ki az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula egy paritásos alapon működő parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását is kezdeményezte a Malév és a Budapest Airport privatizációja ügyében. „Amikor az igazgatósági tagságot elfogadtam, álmomban nem gondoltam volna, hogy a jelenlegi kormány képtelen lesz rendezni a Malév helyzetét” – írta nemrég blogjában Oszkó Péter. Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.