BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezer forintért az államé lehet a Mal fele

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

TÁRGYALÁSOK A tulajdonosok jelképes összegért, ezer forintért ajánlották fel az ajkai timföldgyár tulajdonrészének ötven százalékát az államnak. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. igazgatótanácsának elnöke, Tolnay Lajos elmondta: az állammal a cég tulajdonrészének átadásáról a tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak, érdemi választ még nem kaptak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel titoktartási megállapodást írtak alá, ezért további részleteket nem közölt a tárgyalásokról.

Megjegyezte, hogy a cég a KPMG által elvégzett vagyonértékelés szerint jelenleg több mint 20 milliárd forintot ér. A Mal-részvények felajánlásáért egyetlen feltételt szabtak, azt, hogy csak a független magyar bíróság jogerős ítélete alapján lehessen bármilyen szankciókat érvényesíteni a céggel szemben.

Tolnay Lajos közlése szerint a Mal óriási likviditási gondokkal küzd, az éves árbevétel negyede, mintegy 9 milliárd forint hiányzik a cégből a vörösiszap-katasztrófa miatt. MTI

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.