BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövedelmező marad az agrárium

Fordulat következett be a mezőgazdaságban: míg a növényi termékek drágulása megállt, az állati termékek ára nőni kezdett. Az átrendeződés és a növekvő költségek ellenére jól jövedelmező ágazat marad az agrárium az idén, ám a húsiparra nehezedő egyre fokozódó nyomás előbb-utóbb kikényszeríti a konszolidációt.

Az agrártermékek termelőiár-szintje decemberben az előző hónapokénál kisebb mértékben, 10,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 4,7, az élő állatokért és állati termékekért viszont 20,2 százalékkal kaptak többet a termelők. Fontosabb változás ugyanakkor, hogy az előbbi termékcsoport árnövekedési üteme az év során csökkenő, utóbbié az év második felétől növekvő tendenciát mutat – derül ki a KSH tegnap közzétett mezőgazdasági termelői és ráfordítási árakat közlő gyorsjelentéséből. A búza és a kukorica ára hosszú idő óta először csökkent, decemberben már az előző havihoz képest előbbiért tonnánként 49 ezer, utóbbiért 44 900 forintot kértek a hazai piacon. Az állattenyésztők óta régóta várt, és a legfontosabb sertés esetében csak októberben eljött emelkedés azonban folytatódott: a vágóállatok termelői ára 21,1 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A vágósertés felvásárlási ára január óta folyamatosan emelkedett, igaz, hihetetlenül alacsony szintről. A sertés drágulása az év utolsó két hónapjában azonban már meghaladta a 20 százalékot, míg augusztusban a vágósertés ára kilogrammonként 330, decemberben már 392 forint volt.

„A növényi termékek ára idén egyértelműen csökkenni fog. A visszarendeződés nem lesz akkora mint a 2008-as, de mindenképpen komoly mértékű csökkenés várható” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Raskó György. Az agrárközgazdász hozzátette: a növényi termékeknél 10-15 százalékos áresésre kell számítani, miközben a ráfordítások növekedtek tavalyhoz képest. A tavaszi vetőmagok 25-30 százalékkal drágultak, de többet kell fizetni az energiáért, a műtrágyáért is. Különösen nehéz helyzetbe hozta a mezőgazdaságot a bérkompenzáció, ezzel a nagyobb termelő vállalkozások bérköltsége akár 10-20 millió forinttal is megnövekedhetett cégenként. A magángazdákat ez nem érinti, hiszen esetükben eddig sem a legális foglalkoztatás volt a jellemző, és ez ezután sem lesz így – vélekedett Raskó.

Az agrárközgazdász hozzátette: mindezek ellenére a mezőgazdaság várhatóan az idén is jövedelmező lesz, ám a tavalyi rekordjövedelem 2012-ben normál mértékűre csökken. Raskó szerint fontos fejlemény, hogy az állati termékek növekvő árai miatt az állattenyésztés pozíciói némileg javulnak. „Ez azonban a szerény jövedelmezőségre lesz elegendő, az elmúlt évek veszteségeinek bizonyos mértékű kompenzálására. Fejlesztésekre biztosan nem futja majd ebből. Ennek ellenére az optimizmus látszik a sertéstenyésztőkön, mert a malacokat mostanában nagyon veszik. A nyugati tőzsdei jegyzésekből ugyanakkor már látszik, hogy a jelenlegi árszint csak körülbelül fél évig tart, utána 10-15 százalékos árcsökkenés várható a sertés esetében.”

Éder Tamás: „Csodákra várunk”

Az egyik legfontosabb fejlemény, hogy az állati termékek árnövekedése lassan követi a növényi árak 2010-ben elindult robbanásszerű megugrását. Az emelkedő önköltségek csúsztatva megjelennek az árakban, a folyamat ráadásul még nem ért véget – nyilatkozta a Világgazdaságnak Éder Tamás. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke hozzátette: míg az állati termékek árai tavaly 15 százalékkal nőttek, a növényi termékeké 27 százalékkal. Az állati termékek önköltségének átlagosan nagyjából kétharmadát teszi ki a takarmányköltség, ennek alapján nem mondhatjuk, hogy a növekvő takarmányárak teljesen beépültek volna az értékesítési árakba. Aa déli félteke normális betakarítási eredményei esetén tehát az idei év első felében valószínűleg az állati termékek árnövekedése meghaladja majd a korábbiakat, és a növényi termékek esetleges drágulását is.”

Éder rámutatott: „Mindez iszonyatosan beszorítja a húsipart, ráadásul novemberig a hústermékek átadási árának növekedése szignifikánsan lemaradt az önköltségek növekedésétől. Ugyanakkor a fogyasztók rendkívül árérzékenyek.”

Braunmüller Lajos Éder Tamás: „Csodákra várunk” Az egyik legfontosabb fejlemény, hogy az állati termékek árnövekedése lassan követi a növényi árak 2010-ben elindult robbanásszerű megugrását. Az emelkedő önköltségek csúsztatva megjelennek az árakban, a folyamat ráadásul még nem ért véget – nyilatkozta a Világgazdaságnak Éder Tamás. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke hozzátette: míg az állati termékek árai tavaly 15 százalékkal nőttek, a növényi termékeké 27 százalékkal. Az állati termékek önköltségének átlagosan nagyjából kétharmadát teszi ki a takarmányköltség, ennek alapján nem mondhatjuk, hogy a növekvő takarmányárak teljesen beépültek volna az értékesítési árakba. Aa déli félteke normális betakarítási eredményei esetén tehát az idei év első felében valószínűleg az állati termékek árnövekedése meghaladja majd a korábbiakat, és a növényi termékek esetleges drágulását is.”

Éder rámutatott: „Mindez iszonyatosan beszorítja a húsipart, ráadásul novemberig a hústermékek átadási árának növekedése szignifikánsan lemaradt az önköltségek növekedésétől. Ugyanakkor a fogyasztók rendkívül árérzékenyek.” -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.