BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötszázmillió forint vándorol a somogyi vállalkozókhoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság


támogatás Országosan 18 ezer gazdálkodónak több mint 12 milliárd forintot utal a különböző, tavalyi termeléshez kötött és a termeléstől elválasztott nemzeti kiegészítő támogatásra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Somogynak ebből 594 millió forint jut – tájékoztatták lapunkat. Gombos Sándor, a vidékfejlesztési hivatal megyei vezetője közölte: összességében 449 gazdálkodó jogosult a támogatásra. A somogyi szarvasmarhatartók közül 53 gazdálkodó összességében 91 millió forinttal számolhat, a hízott bikával foglalkozó vállalkozók számára pedig 134 millió forintot ad majd az MVH. Ezzel párhuzamosan anyagi forráshoz jutnak az anyajuhot tartó gazdák is; a 95 ügyfél közel 42 millió forintot vehet föl. Megtudtuk: a pénzt június végéig utalják át.

Minden egyes forint segítséget jelent a mezőgazdasági vállalkozóknak, amelyre óriási szükség van – hangoztatta Mészáros József, a megyei területi agrárkamara titkára. – Minden lehetséges módon helyzetbe kell hozni az ágazatot. Már korábban mélyrepülésbe került az állattenyésztés, Somogyban különösen nehéz a sertéstartók helyzete.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.