BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Polchoz segítik a helyi kistermelőket és a kézműveseket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ami a Zsámbéki-medencében a stelázsiprogram, az Siófok térségében a Sió bőségkosár lehet. Civil kezdeményezésre indul gazdaságélénkítő program a környékbeli kistermelők, őstermelők, kézművesek piachoz jutását segítendő, valamint, hogy a helyben élők helyi termékekhez juthassanak. Az országban már öt térségben működik a helyi termékek polcrendszere; koordinátora, kezdeményezője Gerlóczy Magdolna, az 1989-es Miss Hungary szépségverseny győztese.

„Okos ötletből hallottunk eleget a kistermelők segítésére, csak a gyakorlatban nem mondta, mutatta meg senki, hogy ez miként is működik – mondja Varga László, a siófoki székhelyű Civilek a Nemzetért Egyesület elnöke. – Ez végre egy működő rendszer, amelyet az idegenforgalmi szezon kezdetére szeretnénk felfuttatni a mi térségünkben is. A mezőgazdasági termelés jelentsen újra megélhetést minél több embernek, ez lehet a hosszabb távú cél, s hogy élelmiszerből legyen önellátó az ország, vagyis találjunk vissza a helyes útra.”

„Magunk teremtünk magunknak piacot” – teszi hozzá a modellkedés után a gazdálkodásra váltó Gerlóczy Magdolna; Ádándon is vannak földbirtokaik (régi nemesi földbirtokos családból származik), s a Zsám-béki-medence stelázsiprogramjában (ahol már tizenegy polcrendszer létezik helyi kistermelők és kézművesek áruival, továbbá négy piac) maga felel a termékek polcra juttatásáért és a számlázásért is. – Vendéglátó helyeken, hotelekben, keresünk polcgazdákat, ahol a Siófok és negyven kilométeres térségében élő helyi termelők és a kézművesek a portékájukat kínálhatnák.

Saját birtokának terméseiből a gazdálkodásra átváltott ex- szépségkirálynő néhányat be is mutatott a napokban a siófoki helyi televízióban, így lekvárokat, szörpöket, savanyúságokat, paprikakrémet.

Varga László, a helyi szervezést felvállaló egyesület elnöke szerint a balatoni idegenforgalomnak köszönhetően szállítás nélkül „exportálhatják” a térség áruit, és az ország egyik kirakata lehet, ha beindul és sikeres lesz a Sió bőségkosár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.