Továbbra is az export a húzóágazat a megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Az energiaszektorban és az iparban növekedés, a többi ágazatban stagnálás, illetve némely szektorban csökkenés várható Tolna megyében. Mint azt dr. Fischer Sándor, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke elmondta, az idei évben várhatóan nőni fog a termelés mértéke az energiaszektorban. Növekedés várható a feldolgozóiparban is, mert továbbra is az export a megye húzóágazata. A mezőgazdaságban – természetesen az időjárástól függően – szintén növekedésre számítanak. Ugyancsak növekedésben bízik az autókereskedelem. Ahol gond van, az az építőipar, ugyanis nem látható olyan beruházás, amely fölfelé húzná az ágazatot. A szolgáltatás és logisztika a stagnálás jellemzőit mutatja.
A kereskedelemben, a vendéglátásban és a turizmusban további csökkenés várható idén, elsősorban a belső piac szűkülése miatt.
A megye jellemző gazdasági mutatói: Tolnában az egy főre jutó GDP az országos átlag 69 százaléka. Az ipari termelés az országos átlag 49 százaléka, 1,7 millió forint/fő. Az alkalmazotti létszám 45 ezer, a gazdálkodó szervezetek száma 35 ezer, ebből társas vállalkozás és egyéni vállalkozó együttesen 20 ezer. A munkanélküliek száma 14–15 ezer között változik az idénymunkák függvényében.
A megyében az átlagkereset 2011-ben havi bruttó 175 ezer forint volt, 2012 januárjában pedig bruttó 186 ezer, ez 6 százalékos – az országos átlagot meghaladó – növekedést jelent.
Az alkalmazotti létszám a vállalkozói szférában 4,5 százalékkal nőtt, a közszférában pedig 3,7 százalékkal csökkent az év első hónapjában.


