A berendezések, eszközbeszerzések nagyobb hányada külföldről jött
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA berendezések, gép- és járműberuházások több mint fele külföldről történt Békés megyében a tavalyi évben. A korábbi évekhez hasonlóan a beruházások összetételét tekintve az épületek és egyéb építmények létesítése tette ki a legnagyobb részt, az összes ráfordítás 52 százalékát adva. A gép-, berendezés- és a járműberuházások hányada 43 százalék volt. Az építés aránya az egyéb szolgáltatásban, a vendéglátásban, a víz- és hulladékgazdálkodás gazdasági ágban, a gépberuházásoké pedig a feldolgozóiparban volt a legnagyobb.
A statisztikai hivatal adatai szerint a megye megfigyelt gazdasági szervezetei 38,1 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg a tavalyi év első háromnegyedében. A legnagyobb beruházók ezúttal is az ipari és építőipari, valamint a mezőgazdasági vállalkozások voltak, amelyek együttesen a megye összes beruházásának mintegy felét teljesítették.
A 2010-es évhez képest a gazdasági ágak többségében folyó áron számítva csökkent a beruházások értéke, a vendéglátásban és az egyéb szolgáltatásban viszont a beruházások számottevő mértékű növekedése tapasztalható. A nagyobb súlyt képviselő gazdasági ágak közül az ipar és a mezőgazdaság növelte beruházásait, az építőipar viszont még a hattizedét sem érte el az egy évvel ezelőttinek.
A külföldi vállalkozások száma még mindig alacsony a régió más megyéihez képest.


