Emelkedőn a Szentkirályi
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Az elmúlt évben 13 százalékkal, 6,05 milliárd forintra növelte árbevételét a Szentkirályi Ásványvíz Kft. annak eredményeként, hogy 12 százalékkal, 161 millió liter fölé emelte értékesítését. Igaz, a bázisévben, 2010-ben több mint 300 millió forinttal csökkent a cég árbevéte, ugyanakkor szintén tavalyelőtt 1,5 milliárd forint beruházással létrehozta új logisztikai központját.
Tavaly pedig 300 millió forintot fordított a társaság az üdítőitalgyártás elindításához szükséges technikai háttérre, és arra, hogy csökkentették a kupakok és palackok tömegét, így közel 300 tonnával kevesebb műanyagot használtak föl. A cég 2011-ben nem emelte árait, ám a beruházások miatt az üzemi eredmény nem érte el az egy évvel korábbi felét.
Balogh Levente, a társaság tulajdonos-ügyvezetője ugyanakkor hozzátette: „Részben annak köszönhetjük, hogy tavaly mind az árbevételt, mind az eladott mennyiséget sikerült növelni, hogy jelentősen bővítettük az úgynevezett HoReCa, vagyis a vendéglátó-ipari értékesítést.”
A vállalat tavaly létrehozott kereskedői osztálya elérte, hogy egy év alatt 117 százalékkal nőtt a Szentkirályi termékeket vásárló egységek száma, ez éves összesítésben 19 százalékos mennyiségi és 46 százalékos árbevétel-emelkedést eredményezett. Ennek nyomán a vállalat a tavalyi 6,05 milllárd forintos árbevételnél 14 százalékkal magasabb összeg elérését tervezi ebben az évben.


