Erőre kap az idén a Dunaferr
A készárutermelés és -értékesítés felfuttatásával a megváltozott piaci tendenciákra válaszolt a társaság: a 2011 áprilisában lényegében minden acéltermék nemzetközi ára esni kezdett, az emiatti bevételkiesést a cég az értékesítési volumen növelésével igyekezett ellensúlyozni. Előremenekülése az idén folytatódik. Hajnal Attila termelésirányítási igazgató a társaság hetilapját arról is tájékoztatta, hogy az ez év januári, több mint 160 ezer tonnás kibocsátás máris rekordszintű volt, az értékesítés pedig 181 ezer tonnát tett ki.
A nagyobb termelést a költségek csökkentésének kell kísérnie. Ennek érdekében például szigorúan össze kell hangolni a saját termelésű, illetve vásárolt alapanyag- (bramma) készleteket a termelés szükségleteivel, gondoskodni meleghengerlési fázisok maximális kapacitáskihasználásáról, s persze a kiszállítást is a megrendelői igények szerint kell ütemezni.
A termelés felfuttatása édekében azonban a szűkös anyagi feltételek ellenére is be kell fejezni azokat a válság miatt kényszerűen félbehagyott beruházásokat, amelyek viszonylag kis ráfordítás révén is segíthetik a termelés növelését. A költségcsökkentés jegyében folytatódik a létszám kíméletes csökkentése. Tavaly már több eszközzel is támogatta a társaság a termeléssel közvetlen kapcsolatban nem álló, nem fizikai dolgozók önkéntes távozását.


