Cégvilág

Felszámolás alatt a korábbi Tiszatej

Felszámolási eljárást indítottak a milliárdos forgalmú Magyar Tejtermék Kft. ellen, amely 2011 előtt Tiszatej Kft. néven működött. A korábban nyereséges társaság 2010-ben, jelentős veszteséget halmozott fel - írja a gazdasag.hu

Felszámolás sorsára jutott a rakamazi Magyar Tejtermék Kft. A cég 2010-ben 1,2 milliárd forint forgalmat bonyolított, üzemi szinten viszont 43 millió, adózás előtt pedig 47 millió forint veszteséget termelt. Korábban egyik évben sem tudott egymilliárd forint árbevételt elérni, ugyanakkor a 2003-as évet leszámítva mindvégig nyereségesen működött. Kötelezettségállománya 2010-ben meghaladta a 230 millió forintot.

A társaságot 1993-ban hozták létre Tiszatej Tejfeldolgozó és Értékesítő Kft. néven, a Tiszatej Bt. jogutódjaként. Az alapító tulajdonosok a rakamazi és a gávavencsellői Mezőgazdasági Szövetkezet, a Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet, a nyíregyházi Tejipari Vállalat, valamint a Rakamaz és Vidéke Áfész voltak. Fennállás során összesen 32 tagja volt a társaságnak, köztük a Sole-Mizo Zrt. és a Friesland Hungária Zrt. A jelentős veszteséget hozó 2010-es évben a társaság tulajdonosa a Nyakas András kezében lévő NYASZI Kft. volt. Jelenlegi tulajdonosa 2011 óta a Szolnoktej-98’ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.. A céget 2011-ben nevezték át Magyar Tejtermék Kft.-re. A felszámolási eljárást Nyakas András indította el.

Magyarországon a tejtermelés volumene jelentősen visszaesett az elmúlt években. Az uniós csatlakozás óta Magyarország nettó importőr tej- és tejtermékekből, 2010-ben közel 40 milliárd forinttal haladta meg az értéke az exportot, 2011 első félévében a behozott tej és tejtermékek értéke 35 százalékkal múlta felül az értékét – derül ki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének 2011-es elemzéséből.

Az Opten adatai szerint jelenleg 173 cég tejfeldolgozással. Tavaly 6 társaság ellen indult felszámolási eljárást, 8-nál pedig a végelszámolás mellett döntöttek, 17 új céget alapítottak ezzel a főtevékenységgel. 18 vállalkozás ellen indult végrehajtás. A tejipari vállalkozások 217 milliárd forint árbevételt értek el 2010-ben, de összességében nem működtek nyereségesen, 9 milliárd forint veszteséget halmoztak fel.

 

Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége tiszatej nyaszi
Kapcsolódó cikkek