Cégvilág

Fenntarthatóság: fecsegés?

Félrevezetők a sok kicsi sokra megy elve alapján a lakosságot energiatakarékosságra ösztönző kampányok, hiszen arányaiban kell értelmezni a számokat – véli David J. C. MacKay, a Cambridge Egyetem fizikaprofesszora.

A brit energiaügyi minisztérium főtanácsadójának érvelése szerint természetes, hogy ha egy kis számot egy naggyal szorzunk be, akkor nagy számot kapunk, de muszáj lenne átgondolni a hangzatos eredmények jelentését is. Ennek szemléltetésére MacKay elsőként a mobiltelefon-töltők közismert példáját hozza fel a Fenntartható energia – mellébeszélés nélkül című könyvében.

Egy mobiltöltő átlagos fogyasztása egy watt körüli, így – az angliai példánál maradva – ha 25 millió telefon töltőjét kihúzzuk a konnektorból, amikor nem használjuk, azzal annyi energiát (219 GWh) takarítanánk meg, amennyivel 66 ezer háztartást egy évig el lehetne látni. Első ránézésre a szám döbbenetes, ugyanakkor helyükre kerülnek a dolgok, amikor összevetjük a 25 millióval. A 66 ezer a 25 milliónak csak negyed százaléka, hiszen az egy watt egy háztartás átlagos fogyasztásának negyed százalékát teszi ki.

Azok a kampányszövegek tehát, amelyek az éghajlatváltozással és az energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatban a sok kicsi sokra megy elvét hirdetik, elterelik az emberek figyelmét az igazán nagy feladatokról, ezért károsak – folytatja MacKay. Ha valaki kihúzza a konnektorból a mobiltöltőjét és áramtalanítja a tv-jét az ilyen felhívások hatására, az tévesen azt gondolhatja, tett valamit a környezetéért, ám a globális felmelegedés megállításához ennél nagyobb áldozatokat kell hozni minden egyénnek.

MacKay számos, ehhez hasonló tévhitet oszlat el könyvében konkrét számítások és tények segítségével. Mint előszavában leírja, az volt a célja, hogy a közhelyek útvesztőjében eligazítsa az olvasót, így sarkallva „olyan cselekvésekre, amelyek valóban számítanak”. Találó hasonlattal élve, MacKay szeretné, ha a fenntartható energiáról szóló fecsegés „emissziója” is csökkenne, és az emberek nem érzelmi alapon nyilatkoznának a témához kapcsolódóan, hanem számokkal érvelnének. Könyvének első fejezetében sorra veszi a különböző energiafelhasználási és -termelési szokásainkat, valamint, hogy ezeken miként változtathatnánk a fenntarthatóság elérése érdekében.

A második fejezetben konkrét javaslatokkal áll elő az energiahatékonyság növelésére, és a világ különböző területeire vonatkozó energetikai terveket mutat be. MacKay részletes elemzést állított össze többek között az autózásról, a szél- és napenergiáról, a fűtés problematikájáról és hétköznapi használati tárgyaink környezetterheléséről is a Technikai fejezetekben. Egy általa bevezetett mértékegység, a kWh/nap segítségével könnyedén összehasonlíthatjuk a különböző termékek, közlekedési módok vagy a világítás, fűtés sokféle megoldásának környezetterhelését.

Bár MacKay elsősorban Nagy-Britanniát elemezte, példái közérthetők és könnyedén adaptálhatók, a magyar olvasókhoz pedig a nemrégiben megjelent fordítás segítségével is közelebb kerülhetnek a fenntarthatósággal kapcsolatos gondolatai.

energiaügyi áram fenntarthatóság
Kapcsolódó cikkek