BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harminc politikus fogott össze a reptéri munkahelyekért

Közel harminc, repülőtérhez közeli település önkormányzati vezetője és parlamenti képviselője vállalta, hogy a Malév csődje miatt bekövetkezett válságos helyzetből történő kilábalás érdekében együttes javaslatokat és lehetséges intézkedéseket dolgoznak ki a veszélybe került munkahelyek és vállalkozások megmentéséért.

Az erről szóló nyilatkozatot Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes mellett XVIII. és X. kerületi, valamint pest megyei polgármesterek és képviselők írták alá egy tegnapi repülőtéri megbeszélést követően.
 
A megállapodás értelmében a települések kezdeményezik és támogatják olyan átmeneti jellegű, pénzügyi- vagy jogszabályi segítségre vonatkozó helyi- és kormányzati intézkedések kidolgozását, amelyek segítik a válságból történő minél gyorsabb kilábalást, valamint a veszélybe került munkahelyek és vállalkozások megmentését.
 
A nyilatkozatot a Budapest Airport vezérigazgatója is üdvözölte. Jost Lammers hangsúlyozta: A Budapest Airport tulajdonosai és finanszírozó bankjai továbbra is elkötelezettek a repülőtér mellett, azonban egyértelmű jelzéseket és segítséget várnak a kormányzat és az érintett önkormányzatok részéről. Mindent megteszünk a kilábalás érdekében, ugyanakkor szükségünk van a kormány, a hatóságok és a szomszédos önkormányzatok segítségére is.
 
A megbeszélésen felvetődött a repülőtérhez kötődő infrastruktúra fejlesztésének kérdése is, amely szintén az érintett önkormányzatok és a repülőtér közös érdeke. A szükséges beruházásokról és azok ütemezéséről szakértői szintű egyeztetéseket folytattak, ennek eredményeként hamarosan megkezdődhet a közös érdekérvényesítés a fejlesztések – elsősorban a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út bővítése és felújítása – érdekében.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.