Októberben jön az új Windows
A világ legnagyobb szoftvercége állítólag már nyáron befejezi a fejlesztést, az értékesítés megkezdésével azonban biztosan várnak őszig.
A Microsoftnál a híreket egyelőre nem erősítették meg, szakértők szerint azonban szinte minden az októberi rajt mellett szól. Egyrészt a társaság az ezredforduló óta – a Vista kivételével – az összes új operációs rendszerét októberben dobta piacra (a legutóbbit, a Windows 7-et 2009-ben), másrészt – s feltehetőleg ez a fontosabb érv – a Microsoftnak stratégiai szempontból is igen fontos lenne, hogy még a karácsonyi szezon kezdete előtt megjelenjen, ugyanis csak így veheti fel a versenyt az Apple-lel.
A társaság egyébként lapinformációk szerint áprilisban tart tájékoztatót partnereinek, s ekkor hozhatják nyilvánosságra a hivatalos menetrendet is. A Windows 8 megjelenése több piacon is módosíthat a jelenlegi trendeken, ám a legnagyobb változást a rohamosan növekvő táblagépszegmensben hozhatja. Az elmúlt hónapokban a nagy laptopgyártók többsége bejelentette, hogy reményei szerint még az idén kijön Windows 8-alapú táblagépével. Az első a kínai Lenovo vagy az amerikai Dell lehet, de év vége előtt érkezhet a Nokia és a HP saját készüléke is. A lelkesedés nem meglepő, sokak szerint ugyanis a Windows 8-cal ledolgozhatják a kategóriában egyeduralkodó Apple-lel szembeni hátrányuk egy részét.