BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőzsdére lép a legendás gitármárka

Tőzsdére készül a nagy múltú gitármárka, a Fender, amely tavaly ünnepelte első átütő sikerű elektromos modellje, a Telecaster piacra lépésének 60. évfordulóját.

Kétszáz millió dolláros részvénykibocsátással tervezi a tőzsdére lépést az 1946-ban alapított Fender Musical Instruments Corp. Az amerikai cég papírjaival FNDR néven fognak kereskedni Nasdaqon, azonban egyelőre nem ismert a papírok célárfolyama vagy az, hogy összesen hány részvényt tartana meg a jelenlegi tulajdonosi kör.

A Fender legnagyobb tulajdonosa a Weston Presidio kockázati tőketársaság 43 százalékkal, majd Yamano Music, a Fender japán importőre következik 14 százalékkal. A vállalatnak jól jön a kibocsátás, talán nem is véletlen a készülődés, hiszen 256,2 millió dolláros tartozást kell törlesztenie. Ebből a tervek szerint 100 milliót a tőzsdére lépés után visszafizet, míg a fennmaradó összeget működő tőkének szánja.

Az elmúlt évben a Fender 13 százalékkal, 700,6 millió dollárra emelte árbevételét, és 3,2 millió dolláros nettó profitot ért el, míg tavaly előtt még 17,3 millió dollárra rúgott a veszteség.

A Fender eladásainak háromnegyedét a gitárok és sajátmárkás erősítők teszik ki, amelyeket 85 országban értékesítenek. A fejlődő országokban is egyre nagyobb az érdeklődés a gitárzene iránt, különösen Kína, India és Indonézia számít erős piacnak. Így a cég az értékesítés növekedésére számít, annak ellenére, hogy a többi műfaj, mint például a rap vagy a house  terjedése veszélyezteti a sikert.

A vállalat az Egyesült Államokban piacvezető az akusztikus, az elektromos és a basszusgitárok eladása terén. A Fender Musical Instruments Corp. a sajátja mellett Squier, Jackson, Guild, Ovation és Latin Percussion márkanév alatt is forgalmaz gitárokat, emellett bendzsók és mandolinok is szerepelnek a palettáján.

A vállalatot 1946-ban a kaliforniai feltaláló, Leo Fender alapította, és ő tervezte az első tömör testű elektromos gitárt. A Telecaster sikere késztette aztán a legnagyobb versenytársat, a szintén amerikai Gibsont, hogy mégis megkezdje annak a szintén tömör elektromos gitárnak gyártását, amit évekkel korábban kor nagy gitárosa Les Paul fejlesztett ki. Akkor a Gibsonnál, fatuskónak, illetve hangszedős seprűnyélnek gúnyolták, és nem láttak benne fantáziát, ám később ebből az együttműködésből lett a máig gyártott Gibson Les Paul gitárcsalád. A Fender pedig a manapság Bruce Springsteen és Keith Richards által favorizált Telecaster után 1954-ben létrehozta a máig legsikeresebb és legnagyobb számban értékesített gitárt, a Stratocastert, amelyet olyan óriások választottak, mint Jimi Hendrix vagy Eric Clapton.

Nagy visszatérés

Leo Fender súlyos betegsége miatt 1965-ben eladta a céget a CBS Inc.-nek, de felgyógyulását követően újabb gitárgyárat létesített Music Man néven. Volt olyan Rolling Stones koncert, amelyen egyszerre volt színpadon A Fender a Gibson és a Music Man egy-egy hangszere.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.