BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Stora Enso ez év őszéig bezárja pátyi üzemét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Keresletcsökkenés miatt a világ egyik vezető papíripari csoportja, a Helsinkiből vezérelt Stora Enso bejelentette, hogy szeptember végéig véglegesen bezárja a pátyi hullámkartonüzemét, és a magyarországi gyártását a 2008 óta termelő komáromi egységében összpontosítja. A 79 munkahelyet érintő leállítást – a Paper Age papíripari hírportál értesülése szerint – az itteni kereslet jelentős gyengülésével indokolja a társaság.

A már folyó finnországi és svédországi (két, illetve egy gyárban), valamint a tervezett kisebb barcelonai karcsúsí­tással együtt éves szinten közel 7 millió euró költségmegtakarítást remél a tavaly 11 milliárd euró árbevételt elért, globálisan mintegy 30 ezer főt foglalkoztató csoport.

A hírt az itteni leányvállalatnál, a Stora Enso Packaging Kft.-nél is megerősítették lapunknak. Ám azt is hangsúlyozták, hogy átszervezésről van szó, így a létszámleépítés mértékéről korai találgatni. A komáromi gyár ugyanis emelt műszakban fog termelni, és az ehhez szükséges többletmunkahelyeket felajánlják majd a pátyi dolgozóknak. Gépsort is áthelyeznek majd Pátyról, de ez a komáromi kapacitást nem érinti lényegesen: évi 25 millió négyzetméter karton körül alakul. A Stora Enso Kft. központja Pátyon marad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.