Győrben a napokban ünnepélyes keretek között átadták az E.ON Budapest–Bécs elektromos töltőállomás-hálózatának legújabb egységeit, így ma már bárki használhatja a győri, tatai és mosonmagyaróvári kutakat. „Az infrastruktúra megteremtésével és komplex szolgáltatásokkal szeretnék megteremteni az elektromos autózás alapjait Magyarországon” – mondta az avatón dr. Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgatója. Az ünnepélyes átadón az E.ON egy elektromos rásegítésű kerékpárt ajándékozott Győr városának, melyet Borkai Zsolt polgármester vett át a város nevében.
„A nemzetközi E.ON csoport – a fenntartható energiagazdálkodás szellemében – már évek óta számos projektet támogat sikeresen a közúti autózás által okozott károsanyag-kibocsátás mértékének csökkentése érdekében. Magyarországon tavaly a budapesti Kempinski Hotelnél átadott töltőállomás volt az első lépés a Budapest–Bécs elektromos útvonalhálózat kiépítésében. A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont volt a turisztikai vonzerő is: míg elektromos autónk, motorunk, kerékpárunk, robogónk, plug-in hibridünk töltődik, addig sétálhatunk, kávézhatunk, kikapcsolódhatunk, ebédelhetünk ezekben a szép városokban” – mondta Eric Depluet.
Vezető hazai energiaszolgáltatóként tavaly október óta az E.ON az e-autózás valamennyi előnyét biztosító komplex szolgáltatást nyújt: nemcsak töltőket értékesít, hanem elvégzi a kivitelezést, biztosítja a folyamatos üzemeltetést és villamos energiát – akár zöldenergiát is – szolgáltat. Magyarországi értékesítési stratégiájáról Winkler János, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja elmondta, folyamatosan fejlesztik szolgáltatásaikat, és beépítik az anyacégtől kapott technológiai és tapasztalati tudást, hiszen Németországban már előbbre járnak az elektromos autózásban. Regionális szolgáltatóként azt is fontosnak tartják, hogy az ilyen innovációk, környezettudatos fejlesztések a főváros lakosai mellett az E.ON szolgáltatási területén élő fogyasztókhoz is eljuthassanak.
E törekvésében az E.ON olyan partnereket talált, mint a most átadott töltőállomásoknak helyet adó Győr önkormányzata és az önkormányzat tulajdonában lévő Győri Közszolgáltató és Vagyonkezelő Zrt., valamint a tatai Old Lake Golf Centrum és a mosonmagyaróvári Hotel Corvina.
Az igazán környezettudatos vállalatoknak az elektromobilitás további lehetőséget jelenthet a megújuló forrásból származó árammal működő töltőállomások telepítése által. Ekkor ugyanis nemcsak az autók elsődleges CO2-kibocsátása lesz nulla, de a felhasznált áram megtermelése sem terheli a környezetet. A mosonmagyaróvári Corvina Hotel pályázati támogatással fotovoltaikus kiserőművet létesít a telephelyén, így a töltéshez megújuló energiát kínálhat a termelési órák alatt. Az E.ON a jövőben átadandó és a már meglévő elektromos töltőállomások működéséhez is tud igény esetén zöld energiát biztosítani.
Az ünnepélyes átadón, az országban először, kilenc hazai importőr elektromos autói vonultak fel. A rendezvényen részt vett Vincze Ottó, az E.ON Családi Foci program nagykövete és Boczkó Gábor párbajtőröző, az E.ON olimpiai csapat tagja is, ők az érdeklődőkkel együtt elektromos gokartokat teszteltek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.