Azt követően alakulhatott így a szavazati arány, hogy az Európai Bizottság Versenyhatósága engedélyezte, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felvásárolhatja a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeit. Így az MNV ki is fizette azt az összesen 76,79 százaléknyi szavazati jogot biztosító 9,925 millió Rába-részvényt, amelyeket a november–decemberi felvásárlási akció során ajánlottak fel a kisbefektetők.
Az első, határozatképtelen április hatodikai közgyűlésre a szavazatok 1,33 százalékával rendelkező kisrészvényesi csoport új napirendi pontként indítványozta, hogy döntsenek a társaság befektetési ingatlannal kapcsolatos számviteli politikájának és nyilvántartásának visszamenőleges megváltoztatásáról, és határozati javaslatot tettek arra, hogy a közgyűlés utasítsa az igazgatóságot a 2011. évi éves beszámoló befektetési ingatlannal kapcsolatos nyilvántartás újbóli elkészítésére. Az igazgatóság ezt elvetette, ezért a kisrészvényesek újból kritizálták az éves beszámolót, úgy tartva, hogy abban a cég Győr belvárosában található 40 hektáros telke nem a 4,5 milliárd forintos piaci értéken, hanem a 200 milliós vételi áron szerepel. Az igazgatóság szerint ez mindig is így volt, és korábban senki nem kritizálta ezt a pontot.
Pintér István elnök-vezérigazgató a közgyűlésen jelezte: 2011 az utóbbi évtized legsikeresebb éve volt, hiszen a holding nettó árbevétele 35,77 milliárdról 39,379 milliárd forintra nőtt, az adózott eredmény pedig 565 millió forint lett a 2010-es 859 milliós veszteséget követően, és a mérlegfőösszeg is 32,042 milliárdról 35,777 milliárdra emelkedett. Egy év alatt 16,695-ről 19,665 milliárdra ugrott a forgóeszközök értéke. A cégcsoport alkalmazottainak száma ugyanakkor 2047-ről 1962-re csökkent. A Rába Járműipari Holding Nyrt. erre az évre változatlan piacméret mellett „szerény”, de számottevő bővülést tervez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.