BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb zölderőművek épülhetnek

Az idén aktív gázpiaci szerepre készül az EdF Démász, amelynek az árampiacon a nem fizető lakossági fogyasztók adnak extra feladatokat. A társaság olyan baktérium kutatását támogatja, amellyel felgyorsítható a biológiai hulladékból történő gáz-előállítás.

Újabbak követhetik az EdF Démász közelmúltban, Szeged közelében átadott, szerves hulladékot hasznosító erőművét. „A beruházás mutatja, milyen irányba haladunk” – jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjújában Thierry Le Boucher, a hazai áramkereskedő társaság elnök-vezérigazgatója. A környéki agrárcégek által szállított sertéstrágyából és növényi hulladékból előállított gázzal termelt, azaz megújuló alapú energiahordozót a Mavir veszi meg a cégtől piacinál valamivel magasabb áron, a hőt pedig a beruházásban részt vevő partnerek használják fel. A visszamaradó szerves hulladék kiváló talajjavító. Az EdF Démász által 50 százalékban ellenőrzött projekt azonban az uniós forrásokból és a Széchenyi tervnek köszönhetően érkezett támogatás nélkül nem áll meg a lábán. Ezért a társaság egy olyan baktériumkutatást támogat a Szegedi Tudományegyetemen, amely javítja a zölderőmű pénzügyi mutatóit.

A francia hátterű cég bevételeinek nagyjából a fele származik a szabályozott (lakossági és közintézményi) és fele a versenypiaci eladásokból. „Piacaink fejlődése kapcsán az egyik szemünk sír, a másik nevet” – válaszolt Thierry Le Boucher. A szabályozott piaci vevők és a kkv-k áramfelhasználása ugyanis nem tud erőre kapni a válság okozta nehézségek miatt, együttes keresletük nem éri el a 2008-as szintet, de a nagyfeszültségű áramot vásárló ipari felhasználók kereslete nő, főként Kecskemét környékén, részben a Mercedes-gyárnak köszönhetően. Vállalati ügyfeleinek a hazai OTC piacon és a HUPX áramtőzsdén vesz villamos energiát a cég, a lakosságnak pedig az MVM-től.

Az EdF Démász kinnlevőségei főként a mintegy 7000 lakossági felhasználó egy csoportjához kapcsolhatók. Bár a tartozások nagysága kordában tartható a nehezen fizető ügyfelekkel való szoros kapcsolattartással, az igazi megoldást az előre fizetéses órák felszerelése ígéri. „A nehéz helyzetű lakossági felhasználók jobban összehangolhatják a felhasználásukat a lehetőségeikkel, ha – egy bolti vásárláshoz hasonlóan – már leszállítás előtt kifizetik a terméket” – magyarázta az elnök-vezérigazgató. A társaság együttműködik a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal egy olyan 100 millió forintos alap létrehozásában is, amelyből ideiglenesen kisegíthetők a fizetési nehézséggel küszködők. Van saját konstrukciója is: ha ügyfele vállalja, hogy minden hónapban a számlában rögzítettnél 450 forinttal többet fizet, akkor az ügyfél fél évig akkor is kap áramot, ha munkanélkülivé válik, vagy betegsége miatt nem tud fizetni. Azt viszont már a szolgáltatás minősége bánhatja, ha hosszú távon is fennmarad a hatósági áras tarifarendszer. „Vagy az áram árát tartjuk alacsonyan, vagy magas színvonalú szolgáltatást nyújtunk, a kettő együtt nem megy” – jelentette ki Thierry Le Boucher.

A vállalat fejlesztéseinek egyik iránya az új ipari felhasználók rácsatlakoztatása a saját villamosenergia-hálózatára, a másik a hálózatfejlesztés, mégpedig mindig a legnagyobb hatékonyságjavulást ígérő szakaszokon. Tavaly a cég fogyasztói átlagosan 87 percig voltak áram nélkül, tíz éve ötször ennyi ideig, azaz körülbelül 8-10 órán át. A mostani 87 perc nagyjából azonos egy EdF Démászéhoz hasonló földrajzi helyzetű franciaországi térség (Champagne) mutatójával.

A közvilágítási piacon a hatékonyság javításán túl nem készül látványos lépésre a társaság, amely az ellátási területén lévő önkormányzati világítási infrastruktúra és eszközök 99 százalékát ellenőrzi. A terjedő LED-es lámpákra ugyanis nemcsak az az igaz, hogy hatékonyak és alacsony a fogyasztásuk, hanem az is, hogy drágák is, ezért az elnök-vezérigazgató szerint érdemes megvárni, amíg annyira lemegy az áruk, hogy kifizetődővé válik a lámpacsere.

A cég tavaly belépett a gázpiacra, így áramvásárlóinak kínálja fel a kétféle energiahordozó együttes beszerzéséből fakadó szinergiát. 2011 azonban csak a piac megismerésének az éve volt, igazi gázpiaci aktivitása az idén várható.

Az EdF Démász vállalatirányítási rendszerét nemrég kiválóságdíjjal jutalmazta a brüsszeli nonprofit Európai Minőség Menedzsment Alapítvány. A szervezet magyar cégként korábban csak a GE munkáját ismerte el 2006-ban, bár a díj célegyenesében 15 magyar vállalatnév is szerepelt az elmúlt 20 évben.

Törvényi segítséget kaphatnak a nem fizetők

KDNP-s képviselők indítványa szerint úgy kellene módosítani az áramtörvényt, hogy a tartós fizetési késlekedésben lévő lakossági fogyasztóknál előre fizetős mérőórák felszerelését kezdeményezhessék szolgáltatóik.

Az indoklásuk szerint erre azért lenne szükség, mert Magyarországon több tízezer családot érint az, hogy fizetési nehézségeik miatt szüneteltetik, felfüggesztik, illeve kikapcsolják náluk az áram-, illetve a gázszolgáltatást.

Az indoklásuk szerint erre azért lenne szükség, mert Magyarországon több tízezer családot érint az, hogy fizetési nehézségeik miatt szüneteltetik, felfüggesztik, illeve kikapcsolják náluk az áram-, illetve a gázszolgáltatást.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.