Az államtól kér segítséget az osztrák légitársaság
"Hosszú távon csak úgy tudjuk megőrizni a munkahelyeket, ha átszervezzük az adminisztratív részlegeket, és belenyugszunk, hogy most munkahelyek szűnnek meg" - mondta csütörtökön Christoph Franz vezérigazgató. A Lufthansa szerda este közölte, hogy az első negyedévben 381 millió eurós üzemi veszteséget szenvedett el, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak , és jóval meghaladta az elemzők által várt 289 millió eurót.
A világszerte 117 ezer alkalmazottat foglalkoztató társaság 2014-ig 1,5 milliárd euróval akarja javítani eredményét, és a megtakarítás egyharmada a létszámleépítésből ered. A légitársaság eredményét a magas üzemanyagárak, a diszkont légitársaságok és az arab társaságok támasztotta verseny, a szén-dioxid adó és az európai gazdaság általános gyengélkedése rontja le.
Rossz eredményeket közöltek a Lufthansa külföldi leányvállalatai is. Az osztrák AUA az első negyedévben rekordösszegű, 67 millió eurós üzemi veszteséget könyvelt el, ez több, mint a tavalyi teljes évi, mintegy 60 milliós veszteség. A cég 220 millió eurós takarékossági programot hajt végre, amelynek bércsökkentés is része.
Az AUA üzemanyag és illetékköltségei - amelyek a teljes költség kereken 50 százalékát adják - a vállalat adatai szerint az idei első negyedévben 257 millió eurót tettek ki, azaz 28 millió euróval voltak magasabbak, mint a tavalyi azonos időszakban. Jaan Albrecht, a 6 774 dolgozót foglalkoztató AUA vezérigazgatója az osztrák pénzügyminisztériumhoz intézett levelében kiemelte:
"Mindenekelőtt a 2011 áprilisában bevezetett légiközlekedési adó sújtott bennünket új jelenségként és teljes erővel 2012 első negyedében. Az illetékeket a kemény verseny miatt nem tudjuk teljes egészében az ügyfelekre áthárítani. Ezért ismételten felkérem a pénzügyminisztériumot, tegyen meg mindent azért, hogy tehermentesítse Ausztriát, mint légi közlekedési telephelyet" – fogalmazott a légitársaság vezére. Az osztrák gépek foglaltsága egyébként 70,6 százalékra javult az idei első negyedévben tavalyhoz képest.


