Cégvilág

Feljelentés az uniónál földbérleti ügyek miatt

Egy „ismerős” bejelentést tett az OLAF-nál, az unió csalás- és korrupcióellenes hivatalánál, a KAP területalapú támogatások pártfinanszírozási célra való felhasználása miatt – írta pénteken blogjában Jávor Benedek LMP-s frakcióvezető, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke.

A mellékelt angol nyelvű beadvány azt állítja: vélelmezhető, hogy az állami földek Fideszhez köthető személyeknek való bérbeadásával az uniós területalapú támogatások egy része a nagyobbik kormányzópárt kasszájába vándorol. A levél hivatkozik a Fejér megyei földbérletekre.
Az origo.hu nemrégiben azt írta: nyolc befolyásos érdekcsoport szerezte meg a Fejér megyében meghirdetett közel 5 ezer hektárnyi terület 87 százalékát a Nemzeti Földalap (NFA) pályázatán, további 21 nyertes csak a fennmaradó 13 százaléknyi területen, alig 630 hektáron osztozhatott.

A portál szerint a nyertes gazdálkodók közül többeknek nyilvánvaló kormányzati, illetve fideszes kötődése van, és többen közülük a pályázati kiírás szabályait megszegve jutottak a területekhez. A Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkára, Ángyán József többször is beszélt arról, hogy a lefektetett elvekkel ellentétben nem a családi gazdálkodók, hanem „oligarchák” kapják az állami földeket.
Jávor Benedek a Világgazdaságnak nem nevezte meg a feljelentő levél íróját. Kérdésünkre, hogy véleménye szerint mi lesz a beadvány sorsa, így válaszolt: „az OLAF megállapítja, hogy hatásköre kiterjed-e az ilyen ügyek vizsgálatára.

Ha úgy dönt, hogy igen, akkor vizsgálatot indít, ám ebben a folyamatban bárhol elvérezhet ez az ügy. A levél állításai természetesen nehezen bizonyíthatók, ám az OLAF-nak van tapasztalata a vélelmezett korrupciós ügyek felgöngyölítésében”.

„Soha ekkora területet nem hirdetett meg egyetlen kormány sem, soha nem tudtak a családi gazdálkodók ekkora földet bérelni” – olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium „A kutya ugat, a karaván halad” című közleményében. A VM szerint a szocialista-szabaddemokrata kormányok ideje alatt birtokpolitikai stratégia csak elvben létezett, a családi gazdálkodóknak esélyük sem volt a földbérletekre, a földvásárlásra. A közleményben a tárca összefoglalja a birtokpolitikában eddig tett lépéseket, és közli: A földalapkezelő április végéig 16 ezer hektár haszonbérbe adásáról kötött szerződést 426 pályázóval. Szerintük a pályázat vesztesei és a politikai haszonlesők próbálják lejáratni az eljárást.

feljelentés földalap nfa OLAF földbérlet
Kapcsolódó cikkek