földbérlet

Emelhetők a földbérleti díjak

Nem alaptörvény-ellenes a legalább tízéves időtartamú bérleti díjak megváltoztatása – állapította meg az Alkotmánybíróság.
2018.12.04. 08:27 Olvasási idő: 0 perc

A kormány megtízszerezte az állami földet bérlők számát

Amíg 2010-ben 600 ezer hektár állami földre 600 szerződést vettek számba, addig mostanra 221 ezer hektárra 6 ezer győztest hirdetett a kormány - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium földprogramért felelős államtitkár pénteken Győrben tartott sajtótájékoztatóján, amelyet követően földhaszonbérleti szerződéseket is átadott.
2014.02.08. 11:40 Olvasási idő: 0 perc

Jogerősen nyert a Hubertus

Jogszerű a Hubertus Bt. földbérleti szerződése – mondta ki a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletében csütörtökön. Arról, hogy a szerződés jó erkölcsbe ütközik-e, még nem született döntés.
2014.01.30. 15:24 Olvasási idő: 0 perc

Kishantos: elkergették a civilek a traktort - fotókkal

Az új nyertesek egyike bízott meg egy traktorost, hogy vonuljon a kishantosi földekre, ám az a biogazdaság és a civilek ellenállásába ütközött. A rendőrség is megjelent, de nem intézkedett.
2013.11.08. 14:34 Olvasási idő: 0 perc

Várják a termelők a területalapút

Az októberben érkező területalapú támogatás révén tudnak a gazdálkodók földbérleti díjakat fizetni. Ez utóbbiak rendezése karácsonyig esedékes.
2013.09.30. 17:10 Olvasási idő: 0 perc

Földbérlet: gondban a juhászok

Alapjaiban strukturálhatja át a hazai juhágazatot az állami földek bérbeadásának gyakorlata. A döntően bérelt földet használó juhászok egy-egy bukott pályázattal nehéz helyzetbe kerülnek.
2013.09.27. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Nem lesz nyilvános a földbérleti rendszerről szóló jelentés

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Ellenőrző Bizottságának az állami földbérleti rendszer átfogó vizsgálatát és annak eredményeit összegző jelentése nem kerül a nyilvánosság elé – derül ki a vidékfejlesztési miniszter volt államtitkárának, Ángyán Józsefnek írt válaszában.
2013.04.26. 15:31 Olvasási idő: 0 perc

Máris bírálják a kormány földosztási programját

Nyílt levélben fordult a vidékfejlesztési miniszterhez a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ), tiltakozva amiatt, hogy a kormány még ebben az évben meghirdeti azokat a földterületeket, amelyeknek 2017-ben lejár a haszonbérleti szerződése.
2013.04.14. 14:05 Olvasási idő: 0 perc

Ángyán: Fidesz-közeli cégek nyerték a legtöbb földet

Néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került a legtöbb föld az állami földbérleti szerződésekből - mutatta ki Ángyán József vizsgálata.
2012.09.20. 07:15 Olvasási idő: 0 perc

Földbérlet: nyilvános a fidesz-közeli nyertes pályázata

Nyilvánosságra hozta édesapja földbérleti pályázatát Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselő szerdán, miután a Blikk hétfőn foglalkozott az üggyel. A lap azt írta, hogy a politikus rokkantnyugdíjas édesapja 10 hektár föld bérletéhez jutott a Nemzeti Földalap egyik pályázatán.
2012.06.27. 20:26 Olvasási idő: 0 perc