Családban maradt a szakma
– Mióta tart a „munkakapcsolata” a pékárukkal?
– Már a nyolcvanas évek elejétől. Akkor még Erdélyben éltem, a férjemmel Sepsiszentgyörgyön ismerkedtem meg, amikor a szüleinek a pékségében segédkeztem. Ott egyébként egyféle kenyér készült a hatvanas évek második felétől, az úgynevezett székely pityókás. Ez „vert hajú”, attól szép barna. Természetesen most is kapható Magyarországon a Kolcsár-boltokban.
– Nyilván manapság már nem egyfajta kenyeret kínálnak.
– Abból nem lehetne megélni. Harmincféle kenyérből lehet a boltjainkban választani, még az erdélyi burgonyásat említeném, mint különlegeset. A pékáruk, sütemények száma megközelíti a százat. Sok a klasszikus, de rengetegen dicsérik a szilvás levelet, amely nagymama lekvárjával töltött, a „hájas” tészta margarinnal készül. Mondok még egyet: a lángosunkat, amire tejfölt, hagymát, baconszalonnát teszünk, ezt is sok vásárlónk kedveli.
– Figyeli, mi minden kapható a konkurenciánál?
– Megnézem, meg is veszem, megkóstolom. A tapasztalatok hasznosak az új termékeknél, de nem másolunk. A multik áraival persze nem lehet versenyezni, de azért álljuk a sarat. Németországban egyébként egy pékárubolt az, ami a neve. Nálunk árulunk újságot, cigarettát, italt is – ezt várják el a vásárlók. Majd talán egyszer ez is másképpen lesz.
– Megérezték a válságot?
– Visszakérdezek: ki nem? Különösen három-négy éve volt nehéz a helyzet, de mostanában is folyamatosan emelkednek a költségek, az üzemanyagárak, egyre több az adó. Mi árat nem emelhetünk, mert akkor a vevőink egyszerűen átmennek a szomszéd boltba. Mit tehetünk? Előremenekülünk. Ez azt jelenti, hogy újítunk, korszerűsítünk. Például az oroszlányi boltunkban reggelente látványkonyhában tojásételek készülnek, meleg reggelit kínálunk. Aki itt reggelizik, vesz hozzá zsemlét, kiflit; és talán még visz haza is. Vannak friss szendvicsek, gasztrosaláta...
– ... és mosolygós eladók?
– Igen. Feltétlenül. Ez legalább annyira fontos, mint amiről eddig beszéltünk. Ha udvarias a kiszolgálás, ha kialakul a személyes kapcsolat, ha mindenkihez van néhány jó szava, kérdése az eladóknak, akkor lesz több a visszajáró vendég, akiből törzsvendég lesz. Kereskedőként arra törekszem, ha bejön egy vásárló a boltba és körülnéz, mondja azt: ez igen! Csábítani kell az embereket, és mindenre nagyon vigyázni, hogy maradjon a magas színvonal.
– Hány boltban figyel erre, és mióta?
– Jelenleg négy boltban. Tizenhét éve lettem egyéni vállalkozó. Előtte öt évvel közösen a férjemmel alakítottuk meg a Kolcsár Pékséget egy Oroszlány melletti kis faluban, Várgesztesen, a házunk alagsorában. Eleinte úgynevezett mozgóboltokat indítottunk, autóink járták a falvakat. Ezzel egyébként ma sem hagytunk fel: fontosnak tartjuk, hogy a rászorulóknak még a tanyákra is házhoz vigyük a kenyeret. Az első mintabolt tizennégy éve nyílt Tatabányán, majd két évvel később a pékség Oroszlányba költözött. A férjem dolga az irányítása, hozzám tartoznak a boltok, egy tatabányai és három oroszlányi. Van több is, amelyeket vállalkozók működtetnek.
– Elégedett?
– Úgy gondolom, az eddigiekből kiderül, hogy igen is meg nem is. Mindent próbálok megtenni, hogy a boltjaim igényesen legyenek kialakítva, széles választék legyen, talán így hűséges vásárlókat nyerünk. Ugyanakkor mindig érzem-tudom, hogy lehetne valamit még jobban csinálni. Vagy valami mást is kezdeni, hogy több lábon álljak. Három éve a pékség mellett kialakítottuk például Oroszlányban a Kata Panziót, szeretném, ha sok vendég látogatna el hozzánk.
Névjegy: Kolcsár Katalin
Erdélyben, Kézdivásárhelyen született 1959. november 16-án. Az érettségi után élelmiszerlaboráns iskolát végzett, majd egy gabonaraktárban dolgozott Sepsiszentgyörgyön. Magyarországra 1988-ban költözött át férjével, itt vendéglátói és kereskedelmi üzletvezetői szakképesítést szerzett. 1990-től a Kolcsár Pékségben dolgozik, 1995-től egyéni vállalkozó. Férje Kolcsár György, 28 éves lányuk, Ildikó szintén vállalkozó, most nyitott pékáruboltot Tatabányán. Hobbija a lovaglás, a népdal és a tánc.
