Hazánkat is érintheti a leépítés
A cégvezetés az átszervezés felgyorsítását és az újabb létszámcsökkentést természetesen versenyképességi problémákkal indokolta. A vállalat, mely néhány éve még a hagyományos mobilkészülékek és az okostelefonok piacán is globális vezető volt, utóbbi szegmensben mára behozhatatlannak tűnő hátrányba került a Samsunggal és az Apple-lel szemben, az előző negyedévben pedig a hagyományos mobilok piacán is elvesztette első helyét. Az elmúlt években árbevétele rohamosan csökkent, eredménye pedig masszív veszteségbe fordult. Utóbbi folyamatban ráadásul rövid távon sem várható változás, a cégvezetés ugyanis épp tegnap közölte, hogy a második negyedévben is elmaradhat a várakozásoktól az eredmény, árbevétel-arányos vesztesége pedig meghaladhatja az előző három hónapban mértet.
A társaság ugyan megnevezett konkrét üzemeket, amelyeket a most bejelentett átalakítás során bezárnak – így lakat kerül a társaság egy finnországi, egy kanadai és egy németországi egységére is –, a vállalat magyar leányánál azonban lapunk kérdésére jelezték: az intézkedések nemcsak ezekben az országokban, hanem világszerte mindenhol érinteni fogják a Nokia munkatársait. Ezek alapján nem zárható ki az sem, hogy a cég újabb munkatársakat bocsát el komáromi gyárából is annak ellenére, hogy az üzem – ahogy a társaságnál fogalmaztak – fontos része a mobilgyártó globális ellátási láncának.
A Nokia február 8-án hozta nyilvánosságra, hogy az okostelefon-összeszerelést magyarországi egységéből az ázsiai gyáraiba helyezi át, s ennek keretében hazánkban 2300 alkalmazottjától megválik. Simai Anna, a Nokia kommunikációs igazgatója lapunk kérdésére most elmondta: a februári bejelentésnek megfelelően 2012 végéig folytatódik a csoportos létszámcsökkentés Komáromban. Korábban a cégnél arról tájékoztattak, hogy az elbocsátások első körében áprilisban 1200 embertől váltak meg.
Lejtőn az árfolyam
A befektetők nem fogadták túl lelkesen a Nokia háza tá- járól érkező híreket: a cég részvényeinek jegyzése 15 százalékkal 16 éve nem látott mélységbe zuhant a helsinki kereskedésben. A vállalat papírjai napközben 1,9 euró alatt is megfordultak, ami azt jelenti, hogy év eleje óta 50, az elmúlt egy esztendőben 67, a 2007. novemberi lokális csúcs óta pedig 93 százalékkal értékelődött le a részvény. A mobilgyártó piaci kapitalizációja – mely a 2000-es évek elején a 300 milliárd eurót is meghaladta – jelenleg a 7,5 milliárdot sem éri el.


