125 éves jubileumát ünnepli a világhírű AEG
Az AEG idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. A termékfejlesztések során a cég folyamatosan tágította a technológia és a dizájn határait, így jutott el mára oda, hogy a világ egyik legismertebb és legelismertebb háztartási készülék márkájaként tartják számon.
Az AEG története 1887-ben kezdődött, amikor Emil Rathenau megalapította a vállalatot, és elkezdte az izzólámpák gyártását. 1907-ben a háztartásigép-gyártók között elsőként dizájnert is alkalmaztak, ő volt Peter Behrens, aki nemcsak a formatervezést, hanem az arculattervezést is meghonosította, ami akkor még igazi újdonságnak számított az ipari vállalatoknál.
Az AEG mutatta be az első elektromos hajszárítót (1900), kompresszoros hűtőt, majd az első beépíthető hűtőszekrényt (1935), de nekik köszönhetjük például az első automata mosógépet (1958), hőszivattyús szárítógépet és az első indukciós főzőlapot (1987) is. A legújabb technológiai megoldások és az egyedülálló dizájn ötvözésével a márka ma is élen jár – 1994 óta az Electrolux csoport részeként – a háztartásigép-piacon, termékei elnyerték a legrangosabb nemzetközi fórumok elismerését, többek között az iF és a Red Dot díjat.