BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fizetési garanciát kér a Mapei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Lehetőleg csak olyan megrendelővel köt szerződést az idén a Mapei, amelyik garanciát tud adni a vételár kifizetésére. A cég ebben az évben közel 10 százalékos bevételnövekedést vár és a veszteség után 100 milliós nyereséget.

Csaknem 10 százalékos árbevétel-növekedéssel zárta az elmúlt évet a Mapei, ám eredménye erős mínuszba csúszott. Az építőanyag-ipari cég ügyvezető igazgatója, Markovich Béla szerint a „satnya” eredményt főképp az okozta, hogy le kellett írniuk egy 130 milliós követelést. Az adós cég nevét nem fedte fel a cégvezető, mivel még bízik abban, hogy sikerül megegyezésre jutniuk. A gyenge forint sem tett jót a nagyrészt (60 százalékban) importból származó alapanyagokkal, adalékszerekkel dolgozó társaságnak.

Az építőipari ágazat válságának dacára nem csökkentek a cég megrendelései, sőt néhány kurrens termék iránt még nőtt is a kereslet, ám az árrés erősen szűkült, ami szintén az eredmény rovására ment.

Bár az év nem indult túl fényesen, a cégvezető bízik abban, hogy év végére – újabb 10 százalék körüli növekedéssel – sikerül elérniük a tervezett mintegy hat és fél milliárd forintot. A tavalyi negatív adózott eredménnyel szemben pedig 100 milliós plusz az idei terv. „Nem irreális a tervünk” – mondta – „ugyanis elhatároztuk, hogy nem fogunk kockáztatni és csak olyan cégnek szállítunk, amelyik biztos, hogy fizet, s erre lehetőleg garanciát is tud adni”.

További részletek a pénteki Világgazdaságban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.