Nem késhet a Déli Áramlat
Alig jelentette be Paolo Scaroni, az olasz ENI vezérigazgatója, hogy a Déli Áramlat gázvezetékről szóló döntés az év vége helyett esetleg a jövő év elején születik meg, rögtön kiadta az orosz elnök is a maga ellen-nyilatkozatát. Vlagyimir Putyin közölte, hogy még az idén meglesz a végső döntés, és elindul az építkezés is, ahogyan azt a projektek indító orosz Gazprom is jelezte már többször. Putyin bejelentése üzenet a beruházás résztvevőinek, köztük Magyarországnak is szól, ahol nem az orosz partnerek várakozásai szerinti ütemben haladnak az előkészületek. Alekszander Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese februárban még azt mondta a Világgazdaságnak, hogy itteni tárgyalópartnerei szerint április közepére az MFB-től az MVM-hez kerül a Déli Áramlat Zrt. 50 százalékos, magyar tulajdoni hányada. Ám a félig Gazprom ellenőrzésű projektcég magyar fele azóta is az MFB-nél van, bár a pénzintézettől kapott tájékoztatás szerint az átadás halad.
A Gazprom csak Magyarországon tapasztalja, hogy az ügyében uborkaszezon van, a napokban ugyanis Szerbiával, egy hónapja a Boszniai Szerb Köztársasággal, és Macedóniával is tudott egyeztetni a beruházás előkészületeiről. Ezek közül a legutóbbi, múlt pénteki megbeszélésen Tomiszlav Nikolics szerb elnök közölte a szerbiai vezetékszakasz majdani üzemeltetésére létrehozott cég ügyvezető igazgatójával, hogy a Déli Áramlat Szerbia számára elsődleges fontosságú, nemzeti beruházás, s megegyeztek, hogy novemberben hozzák meg a beruházásról a végső döntést.
A megbeszélés érdekessége magyar szempontból az, hogy sorra vették, milyen lépésekre van ahhoz szükség, hogy Szerbia központi szerephez jusson a Déli Áramlat gázának szállításakor. Gázközponti ambíciói ugyanis Magyarországnak is vannak. A Déli Áramlathoz kapcsolódóan például a Mol-Gazprom páros egy egymilliárd köbméter kapacitású föld alatti gáztároló kialakítására készült, amiről utóbb letett, miközben Szerbiában tavaly ősszel átadták a törzsudvarnoki tárolót. Igaz, Magyarországnak amúgy is hatalmasak a gáztároló kapacitásai, és lendületesek a gázellátás javítását célzó beruházásai és tervei is. A Magyar Energia Hivatal nemrég fogadta el az FGSZ Földgázszállító Zrt. tízéves, mintegy 100 milliárd forintos beruházás-sorozatot tartalmazó javaslatát. Kovács Pál, energetikáért felelős államtitkár nemrég azt mondta a Világgazdaságnak, hogy Gazprom Magyarországot használhatná a Déli Áramlathoz kapcsolódóan térségi, sőt európai gázelosztó központnak is meglévő infrastruktúránk és földrajzi adottságaink


