BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Régi-új gazdára talált a Sziget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem mozdult rá a piac az Est Media pályázatára, de így is akadt vevője a Szigetnek: az alapítók újra 100 százalékos tulajdonosok lesznek.

Tegnap lezárult, ma pedig közzéteszi az Est Media az EMG Médiacsoport Kft. Sziget Kft.-ben meglévő üzletrészére kiírt kétfordulós pályázat eredményét. Úgy tudjuk, hogy nem volt licitáló, de új megállapodás született a hitelező Wallis és az UniCredit Bank, valamint az Est Media és a Sziget Kft. eddigi négy kisebbségi tulajdonosa között. „Nem kezesként, hanem sima adásvétellel megvásároljuk az üzletrészt mintegy 675 millió forintért” – mondta Gerendai Károly. A Sziget ügyvezető igazgatója hozzátette: még javában tartanak a hiteltárgyalásaik, de a fizetési határidő csak augusztus 6-án jár le. A megállapodás részeként a vételárból az Est Media kiegyenlítheti tartozásait a hitelezők felé, ráadásul 2 évig visszavásárlási opciót is szerez. A Sziget Kft. tulajdonosa így a Szigerta Invest Kft.-n keresztül Gerendai Károly és Takács Gábor, a Volt Invest Kft.-n keresztül pedig Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán lesz. A fesztiválszervező cégnek akkor lehetett volna új gazdája, ha a pályázaton akad olyan licitáló, aki az első fordulóban legalább kétmilliárd vagy a második fordulóban legalább 800 millió forintot ajánl, és a többi tulajdonos úgy dönt, hogy nem fizet ennyit a 46 százalékos üzletrészért. Gerendaiéknak nem érte meg elindulni a pályázaton, mert ha nincs más vevő, a kezességvállalás miatt végső soron úgyis ők fizetnének. Ráadásul tulajdonostársként elővételi joguk is volt, így nyertes pályázó esetén még mindig közbeléphettek volna. „Van egy árszint, amely fölött már nem szállnánk versenybe” – tette hozzá a Sziget alapítója. Mindenképpen érdekes, hogy a piac nem mozdult rá a licitálásra, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Est Media az elmúlt hónapokban számos potenciális befektetőt megkeresett, hogy tőkét vonjon be, mégsem járt sikerrel.

Az Est Media – akkor még Econet néven – 2007-ben kötött megállapodást a Sziget felvásárlásáról. Az akkori szerződés szerint több lépcsőben, öt év alatt kellett volna lezajlania az összesen 4,95 milliárd forintos ügyletnek. Amikor azonban tavaly nyáron a vevő nem tudta teljesíteni egy előírt fizetési kötelezettségét, 46 százalékosra esett az addig megvásárolt 51 százalékos tulajdonrésze, melyért addig közel hárommilliárd forintot fizetett ki. Ezután zuhanni kezdett a médiacég részvényének árfolyama a tőzsdén, az egy évvel ezelőtti 400-ról mára 27 forintra csökkent. A vállalat időközben túladott több érdekeltségén, külföldi tőkét vont be, részvénykibocsátással próbálkozott, és a hitelezőivel többször megállapodott a kölcsön visszafizetésének átütemezéséről, de ez sem segített. Pankotai Csaba vezérigazgató korábban lapunknak elmondta: a cég természetesen jóval kisebb lesz, hiszen az árbevétel nagy része eddig a Szigetből jött, de működő és piacképes marad, a megmaradó programmagazin-üzletágra koncentrálnak majd.

Rekordon a Sound

Új látogatórekordot hozott a hétfő hajnalban véget ért zamárdi Balaton Sound: 108 ezren szórakoztak az öt nap alatt, 7500-zal többen, mint tavaly. A legtöbben – 28 ezren – szombaton töltötték idejüket a zamárdi szabadstrandon, ezen az estén Paul Kalkbrenner koncertje idején a küzdőtér szinte teljesen megtelt. „A Balaton Sound ma már világszínvonalú fesztiválnak számít. A világsztárok közül többen már most jelezték, hogy szívesen visszatérnének Zamárdiba, így a 2013-as fesztivál szervezése máris elindult” – mondták a fő szervezők.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.