Sajátmárkás sör árusításába kezd az IKEA
Az IKEA Öl Ljus lager és Ök Mörk Lager néven forgalmazza majd a világos, illetve barna sört a svéd finomságok boltjaiban, a cég reményei szerint az új termékcsoporttal is erősítik a svéd gasztronómiának nyújtott támogatásukat. A 2006-ban útnak indított IKEA élelmiszerboltok kizárólag a svéd étkezési kultúrát képviselik és többek között hozzájárultak a legnépszerűbb termék, a húsgombóc elterjedéséhez is.
A The Local által idézett bejelentés érdekessége, hogy a július-augusztusi globális piaci bevezetésből éppen a hazai üzletek nem veszik ki a részüket, Svédországban ugyanis csak az engedéllyel rendelkező egységek forgalmazhatnak alkoholt. A cég közlése szerint jelenleg vizsgálják a lehetőséget arra, hogy a sört saját éttermeiknek árusíthassák.