Cégvilág

Elemző: Ideje, hogy az Apple új telefonokat vessen be

Üzleti szempontból meglehetősen bízom abban, ami az Apple-től 2013-ban várható. Ugyanakkor befektetőként több volatilitásra számítok a jövő évben, mert az Apple üzleti sikerei erőteljesen függnek az iPhone forgalmának alakulásától – írja elemzésében Peter BoKiaer, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank szakértője.

BoKiaer szerint a 4S apró továbbfejlesztése hibás lépés volt az Apple részéről. Korábban a készülék jelentős fölénnyel vezette a mezőnyt, és a versenytársak erőlködve tudtak csak megkapaszkodni. Csakhogy az elmúlt évben az Apple szinte semmit sem tett az iPhone-nal, és így a Samsungnak volt ideje egy nagy ugrással előrerukkolni. Ez az oka annak, hogy az USA-ban az Android 56 százalékos, az iPhone viszont csupán 35 százaléknyi piaci részesedéssel rendelkezik.

Ráadásul időt nyert a továbblépéshez a Win8 Mobile is, amely múlt évben még lábjegyzetes említésre is alig volt méltó, a Nokia és a Microsoft pedig gőzerővel dolgozik az Apple által még meg nem határozott alternatív ökoszisztémára adott válaszán. Én ebből azt veszem ki, hogy amennyiben az Apple az elmúlt évet agresszívabban töltötte volna, akkor piaci dominanciája most jóval szilárdabb lenne. Az Apple most inkább abba a helyzetbe került, hogy most már új modelleket kell bevezetnie, ha lépést akar tartani a Samsunggal, a Motorola/Google párossal és a Nokiával.

Az Apple elég jól helytállt az iPhone 5-tel. Befektetői szempontból BoKiaer bizalma többé-kevésbé töretlen, mert a 4S ára (az iPhone 5 bevezetése után) várhatóan csökkenni fog, így nő azoknak a felhasználóknak a száma, akik iPhone készülékhez juthatnak, és ez másodsorban olyan kétkedőket is meggyőzhet, akik egyébként másik márkát vettek volna. Az Apple beszámolója csak az iPhone forgalmának általános csökkenését állapítja meg, az egyes modellek bontva adatot nem közöl, de én úgy vélem, hogy ebből a 4S jóval nagyobb hányadot képvisel, mint a korábbi modellek.

Jóval fontosabb hír a befektető számára az, hogy az iPhone 5 kompatibilis a China Mobile hálózatával. A korábbi változatokra ez nem volt jellemző, márpedig ez fontos, hiszen a China Mobile 680 millió felhasználót számlál. Ha a legtehetősebb kínai felhasználóknak mondjuk 5 százaléka átállna iPhone-ra, 34 millióval bővülne az iPhone készülékek forgalma. Kína az Apple számára eddig is a növekedésről szólt, egy ilyen átállás azonban gyökeresen megváltoztatná a helyzetet.

Az iPhone-nal kapcsolatosan nemcsak annak van jelentősége, hogy az Apple forgalmából mintegy 50 százalékkal részesedik, hanem annak is, hogy a felhasználó a telefonon keresztül csöppen bele az egész Apple-féle ökoszisztémába. Ezért fontos, hogy az, hogy az Apple az iPhone-nal továbbra is a technológiai élvonalat képviselje. Az iPhone 5 és a 4S készülék együtt kétségtelenül továbbra is elő fogja mozdítani, meg fogja támogatni az egyéb Apple termékek forgalmát.

Apple 4s Google Samsung iPhone 5
Kapcsolódó cikkek