BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kábelvita az iPhone 5 körül - Szokás szerint nem kompatibilis

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Miközben az Apple azért küzd, hogy kielégítse az iPhone 5-re jelentkező óriási keresletet, az európai standardizálásért lobbizó szervezet, az ANEC azt kifogásolja, hogy a vállalat egy új, a többi termékkel nem kompatibilis technológiát választott a csatlakoztatáshoz.

Az iPhone 5-be építetett, Lightning fantázianevű töltő- és csatlakoztatási kábel bevezetésével az Apple búcsút mondott az iPod 2003-as bevezetése óta alkalmazott, harminc tűs csatlakozónak. Bár a konszern azt ígéri, hogy "számtalan megoldás" segít a kompatibilitási problémán, az ANEC ezt kifogásolja, hogy ezek mindegyike plusz költséget jelent és ráadásul távolabb visz a mobileszközök töltőinek egységesítésére irányuló törekvés megvalósításától – tudósít a Consumers International.

Az ügy érdekessége, hogy a Lightning megfelel az Apple és más gyártók által 2009-ben aláírt, az okostelefonok töltőinek egységesítésére vonatkozó uniós dokumentumnak. Ugyanakkor az Apple úgy döntött, hogy – riválisaival ellentétben – nem alkalmazza a micro USB technológiát, ehelyett a megállapodásnak arra a pontjára hivatkozik, amely szerint megengedett egy "adapter" alkalmazása a telefon és az univerzális töltő között – ez lenne a Lightning.

Az Apple 19 euróért értékesíti az EU-ban a micro USB-kompatibilis adaptert, a felhasználók pedig további 29 eurót költhetnek, ha a többi Apple-termékkel is szeretnék összekapcsolhatóvá tenni az iPhone 5-öt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.