Cégvilág

230 milliós kár kábellopások miatt a BKK-nál

Ebben az évben a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-től eddig 25 kilométer fémkábelt loptak el, a kár meghaladja a 230 millió forintot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI megkeresésére.

A legnagyobb veszélyben a villamos- és HÉV-vonalak erdős, közúttól távol eső részei vannak, a HÉV három hosszú vonalán a városhatár környezetében és az agglomerációs területeken gyakoriak a lopások. A HÉV forgalmát 23 esetben kellett korlátozni. A villamosnál a 3-as, a 41-es, az 52-es, valamint a 28-as és 37-es vonaláról vitték el eddig a legtöbb kábelt - írták az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.
   

Közölték, a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatos legfontosabb ismérvek és a "fertőzött" területek feltérképezése után felvették a kapcsolatot a nyomozóhatóságokkal, és közös vagyonvédelmi akciókat is tartanak. E mellett a BKK és a BKV éjjelente "kémvillamosokat" közlekedtet, riasztórendszert is üzembe állítottak, az oszlopokat mechanika védelemmel látták el, a kábelekhez való hozzáférést pedig technikai módszerek nehezítik.
  

Ezek mellett a BKK a lakosság segítségét is kérte, a tolvajok kézre kerítésének érdekében pedig Vitézy Dávid, a BKK és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója 250 ezer forint jutalmat ajánlott fel azoknak, akik az elkövetőkről, félmillió forintot pedig azoknak, akik a felvevőhelyekről tudnak értékelhető információkat adni. Bár eddig nem fizettek ki senkinek ilyen jutalmat, a BKK szerint a nyomravezetői díj segíthet a nyomozásban. Ezzel kapcsolatban közölték: képbe került már több elkövetői kör is a bejelentések alapján, de a nyomozás érdekében részleteket nem árultak el.
   

A BKK szerint nem főváros-specifikus problémáról van szó, az egész országra jellemző a színesfémlopás, sőt, Európa-szerte is problémákat okoz. Rendszeresen lopnak kábelt a BKV mellett a MÁV-tól és a Magyar Telekomtól is, a jelenség elszaporodásának oka pedig a színesfém világpiaci árának emelkedése lehet, mivel folyamatosan nagyobb a kereslet, mint a kínálat.
   

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére azt közölte: a kábellopások visszaszorítása érdekében a BRFK gazdaságvédelmi főosztályán külön nyomozócsoportot állítottak fel. Arról tájékoztattak, hogy az év első nyolc hónapjában 227 regisztrált kábellopás történt a főváros területén.
   

Kitértek arra, ha kisebb értékű lopást nemesfémre, nemesfém ötvözetére vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra követik el, három évig terjedő szabadságvesztéssel is szankcionálható, míg a különösen jelentős értékre, vagy különösen nagy értékre elkövetett lopás egyes esetei öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
   

A színesfémlopásokkal összefüggésben az előbbieken túl a berendezés, az eszköz megrongálásakor rongálás, illetve közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is indult már eljárás - közölte a rendőrség.

 

MTI-->

kár lopás BKK kábel
Kapcsolódó cikkek