A meteorológia részben lesz állami monopólium
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMégsem államosítanák teljesen a meteorológiai szolgáltatásokat, csupán részben. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az Origónak adott nyilatkozatában visszakozott: mint mondta, a most készülő törvényben csupán az állami vállalatoknak és az önkormányzatoknak akarják előírni, hogy csak az Országos Meteorológiai Szolgálattól vehetnek időjárás-jelentést.
Pedig a múlt héten még ő is arról beszélt, hogy a meteorológiai adatok gyűjtése állami feladat, és nem támogatja, hogy magáncégek is eladhassanak olyan információt, amelyhez az állam biztosította az eszközöket. Most azonban azt mondta: teljesen félreértették akkori szavait. Ígérete szerint a készülő törvényben azt a kört fogják meghatározni, amelynek kötelezően az OMSZ-től kell adatokat vennie, ebbe azonban magáncégek nem fognak beletartozni, csakis állami vállalatok és önkormányzatok számára teszik kötelezővé, hogy az OMSZ-től rendeljenek. Nem nevesített azonban egyetlen céget sem.
Illés Zoltán azt is elmondta: 4-5 éven belül el akarják érni, hogy az OMSZ-t kilencven százalékban az állami költségvetésből tudják finanszírozni. A mostani lépéstől azt várják, hogy a cég bevétele megduplázódjon, és érje el a kétmilliárd forintot. n VG


