BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Béremelés vagy elbocsátás?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A legnagyobb hazai munkáltatók közül a MOL és a Magyar Telekom is bejelentette egy héten belül, hogy jelentős létszámleépítésre készül. A kormányzat az IMF tárgyalások kapcsán ugyancsak elbocsátásokat harangozott be a köszférában.

Ez csak a jéghegy csúcsa vagy további elbocsátások várhatóak, miközben másutt létszámot bővítenek? Többek között ezt is vizsgálja a FIZETÉSEMELÉS 2013 című – a DEVISE Hungary és a Simconsult együttműködésében készített – országos online villámfelmérésben. A fő fókusz ezúttal is a munkáltatók béremelési és juttatási terveinek feltérképezése.

A mindössze két hetes adatfelvételi időszakban az ország minden részéből érkeznek a résztvevők, a hazai és a külföldi tulajdonú kis- és nagyvállalati szegmensből, illetve a közszférából egyaránt. Az Amcham, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, a Menedzserek Országos Szövetsége és a Joint Venture Szövetség által is támogatott felmérés beérkezett válaszaiból eddig heterogén kép bontakozott ki.

Az online kutatás kérdőíve – melynek eredményei alapján az elemzést a résztvevők ingyen megkapják október 17-ig - itt tölthető ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.