Energiatudatosabb felújítások
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgyre inkább érzékelhető az energiatudatosság a lakásukat felújítani szándékozók körében. A hőszigetelő anyagok gyártásával foglalkozó Masterplast Nyrt. szerint ebben jórészt az energia drágulása játszik szerepet.
A társaság úgy látja, hogy az utóbbi időben a lakásfelújítók többsége inkább a vastagabb hőszigetelésre voksol, aminek ugyan magasabb az ára, viszont hosszabb távon jobban megéri. A Masterplast adatai szerint az idén az első 9 hónapban a társaság által forgalmazott hőszigetelő lapok (EPS) közül a 10 centiméter vastagságúak voltak a legnépszerűbbek Magyarországon. A cég hazai EPS-értékesítésének 39 százalékát adták az ilyen méretű hőszigetelő lapok, ami komoly növekedést jelent a tavalyi, egész évre vonatkozó 32 százalékos részarányhoz képest. Az ennél vékonyabb lapok iránti kereslet ezzel párhuzamosan kezd visszaszorulni, az 5 centimétereseké már a 15 százalékos hányadot sem éri el. Csokló Gábor műszaki igazgató szerint ha 6 centiméteres homlokzati szigetelés helyett 15 centiméterest választ a vevő, a kiadás 10-15 százalékkal több lesz, viszont a hőszigetelő-képesség mintegy 50-55 százalékkal javul. Nem véletlen, hogy ma már gyakori igény, hogy a meglévő 5 centiméteres homlokzati hőszigetelésre további 10 centiméteres szigetelőréteg kerüljön.
A cég tapasztalatai szerint nem ilyen kedvező a helyzet néhány szomszédos országbeli piacukon: Romániában, Szlovákiában, Szerbiában még mindig a legvékonyabb, 5 centiméteres EPS-lapok a legkeresettebbek, Szerbiában például ezek csaknem a felét teszik ki a Masterplast hőszigetelőlap-forgalmának.
A lakásfelújítók többsége a vastagabb hőszigetelésre voksol.


