BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepően sokan szeretnének munkahelyet változtatni

A legutóbbi Komárom-Esztergom megyei képzési és állásbörzén, a Tatai Edzőtáborban mintegy 600 féle munkalehetőséget kínáltak a cégek. Érkeztek a szomszédos Fejér és Győr-Moson-Sopron megyéből, valamint a határon túlról, Észak-Komáromból is multinacionális vállalatok, kis- és közepes vállalkozások képviselői, hogy tájékoztassák a több mint 2000 érdeklődőt az időszerű lehetőségekről.

– Érdekesség, hogy nagyon sokan voltak, akik állást szerettek volna változtatni, a megjelenteknek csaknem a harmada – tudtuk meg Pákozdi Szabolcstól a KEM kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatójától. – Egyrészt a mostanit valamilyen okból bizonytalannak tartják, másrészt jobb körülményeket, magasabb bért várnak. A legnehezebb dolga egyébként azoknak van, akiknek csak alapfokú az iskolai végzettsége, és azoknak a nőknek, akik adminisztratív állást keresnek a piacon. Ez utóbbi pillanatnyilag nincs a térségben.

Targoncavezető, karbantartó villanyszerelő, gépbeállító műszerész, feldolgozó-ipari gépkezelő, kézi csomagoló, gyártósori összeszerelő, fém- és egyéb tartószerkezet szerelő – számos állást kínáltak pályakezdőknek, és a nyolc általánost elvégzőknek, ugyanakkor például folyamatmérnökre és termelési supervisorra is szükség van.
– Négyszáz álláshelyet gyakorlatilag betöltöttek, már csak formalitások vannak hátra – folytatja Pákozdi Szabolcs. – Arányaiban három-négyszeres a kereslet, a munkaerő kétharmadát a KKV szektorhoz tartozók várják. Sok cég, főleg a nagyobbak, a fejlesztésére is gondol. Olyan szempontból néztek körül a vezetőik és a HR-munkatársaik, hogy lesz-e a közeli jövőben szakképzett munkaerő a megyében, esetleg kell-e képzéseket indítani.

Az is kiderült a tatai állásbörzén, hogy általában mit szeretne a munkavállaló. A rögtönzött közvélemény-kutatás végereménye: a legfontosabbnak az egyszakos munkahelyet, a magas alapbért, a stresszmentes, barátságos légkört, a kihívásokat, a változatosságot, a rendszeres továbbképzést vagy annak támogatását tartják. A munkalehetőségek nagy része ugyanakkor pillanatnyilag több szakos, de a tanulást, képzést szinte mindenütt lényegesnek tartják, és támogatják.

A rendszeres továbbképzést a dolgozók és a munkáltatók egyaránt fontosnak tartják.


Érkeztek a szomszédos Fejér és Győr-Moson-Sopron megyéből, valamint a határon túlról, Észak-Komáromból is multinacionális vállalatok, kis- és közepes vállalkozások képviselői, hogy tájékoztassák a több mint 2000 érdeklődőt az időszerű lehetőségekről.Világgazdaság - M. K. A rendszeres továbbképzést a dolgozók és a munkáltatók egyaránt fontosnak tartják. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.