Növekszik a körbetartozás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA szolnoki Ozirisz Kft. 1991-ben szállt be a vendéglátás, majd később, 1992-ben az élelmiszer-nagykereskedelem üzletbe. Amint azt a cég ügyvezetője, dr. Tánczos Borbála elmondta, fő profiljukat csak az első két évben jelentette a vendéglátás.
– Azon belül pedig kilencven százalékban a közétkeztetés és a munkahelyi vendéglátás, napi mintegy ötezer adaggal – mondta a vállalkozás első embere. – Ez az adagszám mostanra napi nyolcezerre emelkedett – tette hozzá az ügyvezető asszony, aki azt is kiemelte, hogy ennek során sikerült megőrizniük megbízóik, vevőik jelentős részét.
Dr. Tánczos Borbála elmondása szerint cégük forgalma mára meghaladja a kétmilliárd forintos éves árbevételt. Az ügyvezető azt is kiemelte, hogy főleg az élelmiszer-nagykereskedelmi piacon érezni a gazdasági válság hatását.
– Az elhúzódó gazdasági válság a gasztro élelmiszerpiacon is jelentkezik. A megbízható, de alacsonyabb árfekvésű termékek iránt növekszik az igény, ugyanakkor csökken a kereslet, esik a vásárlóerő, miközben a körbetartozás növekszik. Mindez az árak csökkenésének irányába hat a nagykereskedelmi piacra. Ennek visszahatása az eredményesség csökkenése lehet. Ez pedig kizárja a műszaki fejlesztéseket, foglalkoztatást – magyarázta a helyzetet a szolnoki vállalkozás ügyvezetője, aki a lehetséges megoldásokról is beszélt. – A jelentősebb nagykereskedelmi cégek, így cégünk is a gyártói áremeléseket részben megakadályozhatja, amely biztosíthatja a piacon jelenleg elfoglalt helyünk megőrzését. Cégünk még a gazdasági válság elején valósított meg olyan fejlesztést, mely biztosítja a jelenlegi és remélhetőleg a további folyamatos növekedést – tette hozzá az üzletasszony, aki szerint rendelkezésre állnak azok az alapok, melyek egy ugrásszerű forgalomnövekedést is zökkenőmentesen ki tudnak szolgálni.


