BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Papp Magor: A betegek biztonsága a tét

A szükségesnél jóval kevesebb gyakorlati ismeretre tesznek szert képzésük során az orvostanhallgatók, miközben kezdő orvosként sokszor kell önállóan betegeket ellátniuk.

Az orvosképzés hiányosságai és az ellenőrizetlen gyakorlati oktatás miatt naponta sérül a betegbiztonság – ezt erősítette meg a Magyar Rezidens Szövetségnek legfrissebb felmérése is.

A manuális készségek elsajátítása terén az idén végzettek 93 százaléka többet vagy sokkal többet várt annál, mint amit a képzés során kapott. Majdnem húsz százalékuk egyetlen egyszer sem adott be izomba injekciót, több mint 22 százalékuk intravénás injekciót, körülbelül öt százalékuknak pedig nem volt lehetősége önállóan vércukorszint-mérésre.

A friss diplomások kétharmada nem is érzi magát felkészültnek arra, hogy önállóan lásson el sürgősségi eseteket.

A szövetség elnöke szerint mindennek elsődlegesen az orvoshiány, illetve az az oka, hogy nincs a betegellátástól elkülönített oktatási idő. Így ugyanazoknak és ugyanakkor kellene megtanítaniuk leendő kollégáikat az alapfogásokra, akiknek a betegeket is el kellene látniuk. Papp Magor szerint a meglévő infrastruktúra sem alkalmas a megnövekedett hallgatói létszám fogadására, nincs például elegendő labor.

A gyakorlati képzés komoly hiányosságaihoz képest az aneszteziológus-rezidensek hat százaléka kezdetektől fogva szakorvosi felügyelet nélkül dolgozik, mintegy 85 százaléka három hónapon belül egyedül marad a műtőben, és csaknem 70 százalékuk önállóan kénytelen konzíliumot adni. A háziorvosi ügyeleti ellátásban pedig általános és mindennapos, hogy önállóan dolgoznak a fiatal orvosok, mondta a Világgazdaságnak az éppen szakvizsga előtt álló leendő háziorvos Papp Magor.

Az elnök szerint a fiatalok nélkül a háziorvosi ügyeleti rendszer összeomlana, de a kórházakban is azért hagyják sokszor magukra a kezdő orvosokat, mert egyszerűen nincs elegendő szakorvos. A biztonságos betegellátást azonban jelen körülmények között is garantálni kell, ezért – az önálló háziorvosi ügyeleti munka feltételeként – egy, a gyakorlati készségek gyors elsajátítását garantáló sürgősségi licencvizsgát javasolnak.

Ahhoz pedig, hogy idővel a gyakorlati oktatás színvonala is elérje az államvizsgázott orvosok által kiválónak minősített elméleti oktatás szintjét, az orvosképzés tanrendjének felülvizsgálatára eseti bizottság létrehozását kezdeményezték az emberierőforrás-miniszternél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.