BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyos helyzetben a húscégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Rendkívüli vagyonfelügyelő mellett dolgozik szerdától a Gyulai Húskombinát – jelentette be Ruck János, a cég vezérigazgatója. Mint a távirati irodának elmondta: erről a döntésről a Cégközlönyből értesültek. A vagyonfelügyeletet a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. látja el, a társaság a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csőd- és felszámolási eljárásában közreműködő állami cég.

A Gyulai Törvényszék tájékoztatása szerint a Gyulai Húskombinát ellen egy budapesti cég nyújtott be felszámolási kérelmet. A húsüzemet mint stratégiai vállalatot a bírósági döntés közzétételétől rendkívüli moratórium illeti meg, és a bíróság rendkívüli vagyonfelügyelőt rendel ki számára. A rendkívüli moratórium nem jelenti azt, hogy a felszámolás azonnal elkezdődik, a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában azt vizsgálja, az adós Gyulai Húskombinát valóban fizetésképtelen-e, ahogy azt a hitelező budapesti cég állítja. A Gyulai Húskombinátot a kormány augusztus végén nyilvánította stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté.

Közben a – szintén kiemelt jelentőségű céggé nyilvánított – kapuvári húsgyárnál is újabb fordulat borzolja az idegeket. Zsobrák Péter, az üzem mögött álló két társaság többségi tulajdonosa bejelentette, újraindítaná a termelést. Egyelőre arra vár, hogy kiderüljön, ki lesz a cég felszámolója. Vele akarnak ugyanis egyezkedni az újraindulásról. A Győri Törvényszék szóvivő bírája e hét elején közölte, hogy várhatóan jogerőre emelkedik a felszámolást elrendelő határozat, miután a cég visszavonta a fellebbezését.

A döntésről a Cégközlönyből értesült a cég vezetése.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.