BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új korszak következik a kötelező piacán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Számos változás jön jövőre is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon. A legfontosabb a díjhirdetés napjának liberalizációja, de bevezetik a kártörténeti azonosítószámot is. Utóbbi abban segít, hogy ne legyen az idei év elejihez hasonló fennakadás az kárnyilvántartási adatok lekérdezésében

Új időszak kezdődik a jövő év elejétől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A biztosítók ugyanis a díjhirdetés liberalizációjának köszönhetően immár bármikor megváltoztathatják a díjaikat, annyi csak a kikötés, hogy a hatályba lépés előtt legalább 60 nappal közzé kell tenni az új tarifákat. Ez azt jelenti, hogy bár a cégek ma a korábbi éveknek megfelelően még egyszerre hirdetik majd meg a díjaikat, ha azokkal elégedetlenek, akár már az újesztendő első napján előállhatnak egy új tarifatáblázattal, és márciustól már ezek a díjak lesznek érvényben.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) tapasztalatai szerint az első hírek megjelenését követően sokan összezavarodtak a liberalizációval kapcsolatban. Nem volt világos például az ügyfelek számára, hogy a biztosítást továbbra is csak évente egyszer mondhatják fel, méghozzá a biztosítás évfordulóján. Jelenleg egyébként a mintegy 3,2 millió autós közül 2,6 milliónak esik az évfordulója még mindig január 1-jére, a maradék 600 ezeré pedig valamelyik másik napra, amikor az autója megvásárlásának az évfordulója volt. Összesen egyébként 4,27 millió kgfb-szerződés van az országban, amiből mintegy egymilliót haszongépjárművekre kötöttek.

Olyan félelmek is előfordulnak, hogy a biztosítók évközben emelhetik a díjaikat. Azoknak viszont, akik már leszerződtek egy céghez, az adott biztosítási év során nem változhat a díj. A korábbi évekkel szemben viszont a jövőben azzal már nem lehet trükközni, hogy az év közben váltók a kampányszezonban kössék meg előre a szerződést, azt remélvén, hogy akkor olcsóbb lesz. Jövőre mindenki csak akkor válthat, amikor ténylegesen évfordulós lesz a szerződése. A másik félelem az intézkedéssel kapcsolatban a transzparencia csökkenése volt, ugyanis ha a biztosítók akár naponta változtathatják a díjaikat, nehezebb lesz követni a tarifákat. Az internetes alkuszoknak és a Mabisz honlapjának köszönhetően azonban bárki könnyen összehasonlíthatja majd az éppen aktuális ajánlatokat.

Napilapos díjhirdetés is ma van utoljára, jövőre már elegendő lesz a biztosítóknak a saját honlapjukon, valamint a Mabisz és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) internetes oldalán közzétenni az aktuális díjaikat. További újdonság a kötelezővel kapcsolatban, hogy január 1-jétől kötelezővé válik a kártörténeti rendszer azonosító számának használata. Ez egyszerűbbé teheti a jövőben a kártörténeti adatok lekérdezését, illetve a szerződések azonosítását. Több társaság esetében ez a szám már szerepelni fog a hamarosan kézbesítendő ügyfélértesítőkön is – állítja a Mabisz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint viszont az azonosító számnak az idei kampányban még nem lesz sok szerepe.

Azokat az anomáliákat viszont, amelyeket az idei év elején tapasztaltak a biztosítót váltó autósok, biztosan enyhíti majd. Ez év elejétől vezették be ugyanis, hogy a biztosítóknak a Központi Kárnyilvántartó Rendszerből kell lekérdezniük a kártörténetet, ami a hibás, ellentmondásos adatok miatt számos autós esetében nem volt sima ügy. Ha viszont az újonnan választott biztosító nem tudja lekérni az ügyfél adatait a kártörténeti nyilvántartásból, az ügyfelet A0 kategóriába kell őt besorolnia.

Ötezer forintért ötből négyen váltanának

Az elmúlt két évben 62-ről 80 százalékra emelkedett azok aránya, akik ötezer forintnyi spórolásért cserébe, vállalnák a biztosítóváltással járó utánajárást – ismertette felmérésének eredményét a Kötelező.hu. Kérdés persze, hogy ezek az autósok valóban találnak-e majd kedvezőbb ajánlatot, mint meglévő szerződésük.

További díjcsökkenést ugyanis az idén már csak a megkérdezettek 18 százaléka vár, az autósok 53 százaléka díjemelésre számít, 29 százaléka változatlan díjakat vár a mai hirdetésekben. Az alkuszcég szerint komolyabb mértékű díjcsökkenésre leginkább csak azok számíthatnak, akik az elmúlt években nem váltottak.

További díjcsökkenést ugyanis az idén már csak a megkérdezettek 18 százaléka vár, az autósok 53 százaléka díjemelésre számít, 29 százaléka változatlan díjakat vár a mai hirdetésekben. Az alkuszcég szerint komolyabb mértékű díjcsökkenésre leginkább csak azok számíthatnak, akik az elmúlt években nem váltottak.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.