Déli Áramlat: decemberben kapavágás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Déli Áramlat 1455 kilométeres szárazföldi nyomvonala Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Szlovénián át ér el Olaszországig. A gáz továbbítását nyolc kompresszorállomás segíti majd, ebből egy Magyarországon lesz. „Azért választottuk Magyarországot és nem Horvátországot tranzitútvonalnak, mert az elvégzett gazdaságossági számítások és műszaki vizsgálatok is a Magyarországon keresztüli szállítást mutatták ésszerűbbnek” – mondta Csugonov. A Déli Áramlaton 2016-ban indul meg a szállítás, de egyes részeinek építése még 2018-ig eltart. Teljes kapacitással 2019-től működik.
Már döntöttünk
A Déli Áramlat 229 kilométeres hazai szakaszáról az 50-50 százalékos MVM-Gazprom tulajdonú Déli Áramlat Zrt. október 31-i közgyűlése után írta alá a végső döntést Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója, és Alekszander Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese. A szakasz éves kapacitása 35 milliárd köbméter lesz, a mintegy 200 millió eurós projekt 30 százalékát fizetik önerőből.


