BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindulhat végre a szegedi szuperlézerprojekt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

ELI A nemzeti fejlesztési bizottság jóváhagyta az uniós nagyprojektként, három országban megvalósuló lézer kutatóközpont (ELI) szegedi beruházásának beillesztését az Új Széchenyi Tervbe – jelentette be Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A mostani uniós költségvetési ciklusban, vagyis 2013 végéig nettó 47 milliárd, míg a 2020-ig tartó következő periódusban nettó 14,3 milliárd forint fordítható a magyar projektre. A beruházási összegből 15 százalék a magyar önrész, a 85 százalék pedig uniós támogatás. Az épületnek és a beszerelt berendezésnek 2015 végére kell elkészülnie, azután kezdődhet a kutatás.

A Szegeden kívül Prágában és Bukarestben létesülő projekt lesz a világon az első berendezés, amellyel a fény és az anyag kölcsönhatását a legnagyobb intenzitással lehet majd vizsgálni.



Az ELI számokban

– 800 millió eurós projekt

– 245 millió euró a szegedi fejlesztés költsége

– 300 millió euró a tervezett bevétel

– 100-150 kutató érkezhet Szegedre

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.