BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepetés a Telekomtól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy egyszeri tétel javította a Magyar Telekom profitját. A cég továbbra is stagnáló árbevétellel és csökkenő EBITDA-val számol

A várakozásoknak nagyjából megfelelő árbevételről adott számot csütörtök hajnalban közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében a Magyar Telekom, amely az eredménysorokon azonban kellemes meglepetést okozott a befektetőknek. A távközlési vállalat forgalma a július és szeptember közötti három hónapban 150,15 milliárd forintra rúgott, ami 1,3 százalékos visszaesést jelent az előző esztendő hasonló időszakához képest. A profit ugyanakkor a várt csökkenéssel szemben jelentősen emelkedett: az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés, illetve amortizáció előtti eredmény (EBITDA) közel 57 milliárd forint volt az elmúlt negyedévben, ez pedig bő 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, s ennél is nagyobb mértékben, hetedével nőtt a cég adózott nyeresége, elérve a 19 milliárd forintot.

A cég gyorsjelentésében kiemelte: az árbevétel csökkenését az okozta, hogy az energiaszolgáltatás jelentős bővülése valamint a növekvő TV, mobil internet és készülékértékesítési bevételek sem tudták ellensúlyozni a vezetékes és mobil hangalapú piac szűkülését valamint a Rendszer Integrációs/IT forgalom érezhető visszaesését. A viszonylag új energia üzletág egyébként a harmadik negyedévben már 5 milliárd forinttal járult hozzá a cég árbevételéhez, ami majd tízszerese a tavalyinak, vezetékes hangalapú szolgáltatásból azonban ezúttal 3 milliárd forinttal folyt be kevesebb, mint egy évvel korábban, s hasonló mértékben csökkentek a mobil hangalapú bevételek is.

Abban, hogy a Magyar Telekom a csökkenő árbevétel ellenére növelni tudta nyereségét a legnagyobb szerepet egy egyszeri tétel játszotta, a távközlési cég macedón leányvállalata ugyanis négy elavult épületét egy újra cserélte, amiből a társaságnak 3,7 milliárd forint nyeresége származott. Más kérdés, hogy a gyorsjelentés tanulsága szerint az EBITDA az egyszeri tételek kiszűrését követően is magasabb lenne a tavalyinál, ami igen kedvező, különösen annak fényében, hogy a cég továbbra is nyeresége enyhe csökkenésével számol.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató ugyanis ismét megerősítette a társaság korábban adott egész éves előrejelzését, aminek értelmében a bevételek várhatóan stagnálnak, legrosszabb esetben 2 százalékkal csökkennek 2012-ben, míg a működéshez kapcsolódó EBITDA 4-6 százalékkal maradhat majd el a bázistól.

Előbbi, árbevételre vonatkozó prognózis egyébként az első kilenc hónap számai tükrében akár pesszimistának is tűnhet, hiszen ebben az időszakban a társaság forgalma nőtt, méghozzá majd egy százalékkal. Nem véletlen, hogy a Thilo Kusch, a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese a tegnapi sajtótájékoztatón már arról beszélt, hogy az új üzletágaknak köszönhetően a bevételek területén sikerült trendfordulót elérnie a Magyar Telekomnak.

Tovább nőhet a részvény árfolyama

A Magyar Telekom gyorsjelentését a tőzsde kedvezően, erős emelkedéssel fogadta, és az elemzők többsége is a várakozásokat meghaladónak értékelte a számokat. Az Equilor szakértői elemzésükben jelezték: a harmadik negyedéves eredmények alapján arra számítanak, hogy enyhül a nyomás a Magyar Telekom papírjain, s a társaságnál a negyedik mobilszolgáltatót érintő bizonytalanság és az újabb adók ellenére tartós felépülésre számítunk a részvényárfolyamban. Hasonló véleményt fogalmaztak meg a Concorde elemzői is, kiemelve, hogy a gyorsjelentés, és a cég kommunikációja alapján úgy fest, a társaság továbbra is képes kifizetni 50 forint osztalékot részvényenként. Ez mindenképpen pozitív hír a részvényeseknek, különösen annak fényében, hogy a közelmúltban számos régiós távközlési vállalat az osztalék mérséklése mellett döntött. A papíronként 50 forintos kifizetés egyébként 12,4 százalékos hozamot jelenten, ami a legmagasabb a térségben.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a Magyar Telekom részvényjegyzése felfelé vette az irány csütörtökön: az árfolyam … százalékkal … forintig emelkedett.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a Magyar Telekom részvényjegyzése felfelé vette az irány csütörtökön: az árfolyam … százalékkal … forintig emelkedett.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.