Strukturális reformokat várnak az új vezetéstől
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság peking Kína gazdasági növekedése az idén eléri a pekingi vezetés által kitűzött 7,5 százalékos ütemet – közölte a kínai statisztikai hivatal elnöke a pénteken megjelent vártnál jobb ipari, kiskereskedelmi és beruházási adatok alapján. A növekedési ütem az utóbbi hónapokban jelentősen megtorpant a világgazdaság lassulása miatt visszaeső külpiaci kereslet miatt, azonban elemzők szerint 2013 első felében akár 8 és 9 százalék közötti mértékben is bővülhet éves szinten a GDP a gazdaságélénkítő infrastrukturális projekteknek köszönhetően.
Szakértők szerint a kommunista párt szerdán befejeződő egyhetes kongresszusán megválasztandó új vezetésnek a fenntartható növekedés érdekében mindenképpen strukturális reformokat kell majd bevezetnie, annak érdekében, hogy a gazdaság átálljon az eddigi exportvezérelt modell helyett a belső fogyasztáson alapulóra.
Bár a Kínai Kommunista Párt egyhetes XVIII. tisztújító kongresszusa csak szerdán ér véget, a lényegi kérdés azonban már rég eldőlt. Eszerint a tíz év után távozó Hu Csin-tao államfő-pártfőtitkár helyét Hszi Csin-ping eddigi alelnök veszi át. Az új államfő személye mellett már azt is lehet tudni, hogy tavasszal Li Ko-csiang veszi át a kormányfő posztot Ven Csia-paótól.n T. G.
További részletek:
vg.hu/kkpkongresszus


