BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új szabályozás nehezíti a távhőcégek életét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A távhőcégeknek a decemberben záruló üzleti évben kell először alkalmazniuk egy idén év elején életbe lépett törvényi szabályt, amely szerint a kapcsolt villamosenergia-termelést és a távhőtermelést telephelyenkénti bontásban, a távhőszolgáltató tevékenységet pedig településenként szétválasztva kell bemutatniuk – ismerteti a Deloitte közleményét az MTI.

A távhőtermelő és távhőszolgáltató cégeknek eddig is el kellett választaniuk egymástól a termelő és szolgáltató tevékenységüket – mutatott rá Forgon Csaba, a tanácsadó cég szenior menedzsere, ám egy idén született törvénymódosítás értelmében – amelyet a gyakorlatban most kell először alkalmazniuk a cégeknek – a kapcsolt villamosenergia-termelést és a távhőtermelést telephelyenként, a távhőszolgáltató tevékenységet pedig településenként szükséges feltüntetniük az éves beszámoló kiegészítő mellékletében. Az éves beszámolókat meg kell küldeni az energiahivatalnak.

A szabályváltozás összetett feladat elé állítja a távhőtársaságokat, a cégek feladata most a megfelelő előkészítés, amely magában foglalja a meglévő szabályzatok átalakítását, vagy egy teljesen új metódus kidolgozását. Mindenképpen ki kell térniük arra, hogyan osztják meg a költségeket és bevételeket az egyes telephelyeken és településeken. A bevételi oldal elkészítése könnyebb lehet, hiszen a lakosság számára termelt, majd kiszámlázott és értékesített mennyiség adott.

Probléma jelentkezhet azonban a költségek és bevételek megbontása körül: fejtörést okozhat például az általános költségek és a tőke megfelelő allokálása az egyes telephelyekre vonatkozóan, hiszen kérdéses, hogy egyes központi tételeket miként lehet területi alapon hozzárendelni azokhoz – fogalmazott a szakértő. Kérdéses továbbá az is, miként választják majd el a társaságok a termelő és szolgáltató tevékenységet a többi, kapcsolódó funkciótól. A folyamat akadálymentes végrehajtásához ráadásul igen komoly módosításokat kell végrehajtani a céges számviteli és a vállalatirányítási rendszerekben. A szétválasztás kockázatot is hordoz magában, mert ha papíron az egyes telephelyeken aránytalanul magas (vagy éppen alacsony) profit jelenik meg a jelentésekben, nem zárható ki, hogy a szabályozó hatóság a távhőár-meghatározást a későbbiekben éppen egy ilyen torzított adatra fogja alapozni – figyelmeztet a Deloitte.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.